ITB Today

ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

ITB Today 07/28: Bezárkózott országok, mobilra költözött emberek, szárnyaló fejlesztések

TECHNOLOGY

Bezárkózott országok, mobilra költözött emberek, szárnyaló fejlesztések Igazi dömping volt megfigyelhető az utóbbi időszakban, már ami a Google Play és Apple Store kínálatának bővülését illeti. A járványhelyzet rávilágított arra, hogy a mobiltelefon nemcsak csetelésre használható, hanem egy sor hasznos, akár a munkavégzéshez, akár a hétköznapokhoz tartozó „processz” lemenedzselhető rajta. A mobilapp-fejlesztők gyorsan reagáltak a piaci mozgásokra, és az elvárásoknak megfelelően fabrikálták az alkalmazásokat, a statisztikák pedig sosem látott számadatokat produkáltak a 2020 első negyedévére vonatkozó mobilhasználatról. Top befutók, fellendülő szegmensek, koronavírus – mobilozási körkép, applikáció-szemszögből.

Új szakemberekkel bővülhet a Delta Technologies igazgatósága Kereskedelmi és pénzügyi vezetőkkel egészülhet ki a Delta Technologies igazgatósága – áll a társaság július 29-i rendkívüli közgyűlésére előterjesztett határozati javaslatban. Az összeállt menedzsment csapat eredményesen vezetheti a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett informatikai vállalatot a kitűzött hazai és nemzetközi terjeszkedési célok felé.

Biztonságos munkavégzés a technológia ölelésében A Konica Minolta Magyarországgal közös, rendhagyó rendezvényünkön a jövő munkavégzéséről és a jelen megoldásairól beszélgetett Székely Dániel és Mester Sándor. A koronavírusra válaszul nemcsak a hőkamerás beléptetőrendszer, hanem sok más megoldás és téma szóba került.

Stratégia és biztonság Arra számítunk, hogy a mostani válság alapjaiban fogja megváltoztatni az kiberbiztonságot- és vállalati kultúrát. A biztonság szó egy virtuális térben több jelentéssel és nagyobb nyomatékkal is bír. A kibervédelem és az információbiztonság – egyben értékteremtő lépés - stratégiai célként ebben a kontextusban már kiemelt szerephez jut. Azonban hiába segíthetik a megvalósítást nagyban a nemzetközi szabványok (pl. ISO/IEC 27001), ha nem tudja a menedzsment az IT stratégiát szorosan illeszteni a vállalati stratégiához.

Részben virtuális lesz az idei Cégek Éjszakája Szeptember 24-én rendezik meg a Cégek Éjszakáját, a rendhagyó karriernapon az ultramodern, 3D-s technika segítségével, virtuálisan is megnyílnak a budapesti cégek kapui a munkavállalók számára - közölték a szervezők.

Reboot Hungary: a karantén nem csak a média fogyasztási szokásaikat változtatta meg, de megmutatta, milyen emberek vagyunk Mit adott nekünk a karantén? Markánsan megváltozott média fogyasztási szokásokat a generációs dimenziókban is, önismeretet, a settenkedő kollégák valóságát és a felértékelődött fizikai közelség tudatát. Ambruszter Géza, Dr. Almási Kitti, Dr. Guld Ádám, Kovács András Péter (KAP) és Szvetelszky Zsuzsanna tanulságos és inspiratív előadásainak összefoglalója.

Cél vagy eszköz a vállalatok számára a digitális transzformáció? Mostanában szinte a csapból is a vállalati, vállalkozói digitalizáció, illetve annak szükségessége folyik. De mit is nevezhetünk vállalati digitalizációnak? It-beruházások sorozata vagy céges kulturális irányváltás? Miért lenne szükség arra, hogy a kis- közép- és nagyvállalkozások pontosan meg tudják határozni a szükségleteiket és hogy miként induljanak el a digitalizáció útján? 


ITBUSINESS AWARD Idén is várjuk a pályázatokat az ITBUSINESS AWARD-ra. A jelentkezők projektfejlesztés és termékfejlesztés kategóriában állhatnak rajthoz. A szakmai zsűri előzetes értékelése alapján a legígéretesebb pályázók az „Inside ITB 2020” konferencia keretében a közönség, a rendezvényt online követők és a szakmai zsűri előtt is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

Az Inside gálaestjén kihirdetett termékfejlesztés, projektfejlesztés és különdíjas győztesek a díjon felül az ITBUSINESS októberi, az Infotér konferencián is megjelenő lapszámában kétoldalas cikkben mutathatják be díjnyertes fejlesztésüket.

Pályázatok benyújtási határideje 2020. augusztus 14., éjfél.
Az írásbeli pályázatokat az award@itbusiness.hu címre várjuk.

Ugyancsak eddig az időpontig várjuk a pályázók max. 1 perces videóját, amely témája szabadon választott az adott termékfejlesztéssel, illetve az innovatív projekttel kapcsolatban.

De beszéljen szavak helyett a tavalyi díjkiosztó rövidfilmje.


A szabadalmakra is hatással van a járvány Az év első felében gyors felfutást, majd vélhetően csak átmeneti megtorpanást hozott a koronavírus-járvány Magyarországon a szabadalmi bejelentések terén. Az uniós bejelentéseknél viszont növekedés tapasztalható a hazai szereplők részéről – derült ki a Világgazdaság érdeklődésére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) által közölt számokból.

Kínai divattervező futurista ruhái Xie Ziemeng, a Szecsuáni Művészeti Intézet hallgatója „anyagok” kategóriában került a döntőbe. Munkái a jövő trendjeit villantják fel, kicsit cyberpunkosan mutatják be a műanyaghasználat, az erdőirtások és az üvegházhatású gázok miatti apokaliptikus valóságot. A Fény és árnyék miséje című prezentációban 3D nyomtatást és fényvetítést kombinált össze nőies sziluettekkel.

Megfigyelhette a rivális appok felhasználói szokásait Androidon a Google A konkurens alkalmazások megfigyelésére használta az Android platformján begyűjtött felhasználói adatokat a Google, The Information értesülései szerint. A cég a lap forrásai szerint a Google Mobile Servicesen keresztül gyűjtött be adatokat, többek között használati statisztikákat a rivális appokról, hogy az azokból leszűrt információkat saját szolgáltatásai fejlesztésére használja fel.

Digitálisnomád-vízumot ad ki Észtország, sokaknak jól jöhet Bár a home office már a koronavírus-járvány előtt is ismert foglalkoztatási forma volt, a pandémia alatt a cégek számára is világos lett, hogy sok munkakörben valóban egy hatékony és működő alternatívája lehet a hagyományos munkavégzésnek. Ezt a megváltozott helyzetet ismerte fel Észtország is, amely úgynevezett digitálisnomád-vízumot adna ki azoknak, akiknek lényegében mindegy, hogy honnan dolgoznak. 

Az Y-generáció és a digitális biztonság A Kaspersky legújabb, More Connected Than Ever Before: How We Build Our Digital Comfort Zones, azaz Minden eddiginél összekapcsoltabban: hogyan alakítjuk ki a digitális komfortzónáinkat c. globális jelentése azt vizsgálja, hogyan változtatjuk a szokásainkat annak érdekében, hogy alkalmazkodni tudjuk a technológia szerepéhez az életünkben.

Megkezdte az iPhone 11 indiai gyártását az Apple A TechCrunch értesülései szerint a Foxconn bérgyártó megkezdte az Apple jelenlegi generációs iPhone 11 modelljeinek a gyártását Indiában.

Meglepő döntés a Google-tól Nem igazán látni, hogy mikortól és mitől lesz vége a koronavírus-járvány miatti korlátozásoknak. Úgy tűnik, a Google is bizonytalan ebben a kérdésben: a keresőkirály ugyanis azt tervezi, hogy jövő nyárig meghosszabbítja alkalmazottai otthonról történő munkavégzését.

Egyszerűen kivédhető a Windows 10 veszélyes hibája A Windows 10 operációs igen súlyos biztonsági hibája egyes PC-ken megakadályozza a Windows Sandbox, valamint a Windows Defender alkalmazásokat felügyelő moduljának az elindulását, ami védtelenné teszi az érintett számítógépeket a kibertámadásokkal szemben.

Office-t használók veszélyben A Kaspersky Lab kutatói szerint tavaly a Microsoft Office lett a kiberbűnözők által legtöbbet támadott platform, és az incidensek száma folyamatosan nő.

 

ECONOMY

Ezek most a legnagyobb kockázatok Magyarországra nézve A járvány második hulláma, visszaeső export és lakossági fogyasztás, csökkenő autóipari beruházások, megugró infláció, magasabb adósságpálya vagy egy nemzetközi eladói hullám kibontakozása. Néhány a legfontosabb veszélyforrások közül, melyek egyaránt veszélyeztetik a részvény- és kötvénypiacokat, valamint a magyar gazdaság gyors kilábalását.

Pórázzal kezdték, tavaly 85 milliót csináltak rovarlisztes kutyatápból Egészségesebb kutyák és csökkenő környezeti terhelés – a Cricksy Dog olyan hipoallergén tápcsaláddal rukkolt elő a hazai kutyatáppiacon, aminek még az ökológiai lábnyoma is kisebb, mint a hagyományos ebeledeleké. A kutyatulajdonosoknak egyre jobban bejön a rovarlisztes kutyatáp. És úgy néz ki, a kutyáiknak is.

Több százezer magyar van a milliomosklubban, ahova 400 ezres fizetéssel te is bekerülhetsz Egyre több magyarból válik prémium banki ügyfél, nem okozott különösebb fennakadást a koronavírus-válság. Egyre nehezebb viszont bekerülni a milliomosklubba: egyre több a limitemelés a szolgáltatóknál, a „tagsághoz” havi szinten már legalább 400 ezres fizetés kell. A szolgáltatók adatközléséből kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve.

Kezd magára találni a kínai gazdaság A kínai ipari vállalatok nyersége már a második egymást követő hónapban nőtt júniusban, amikor a bővülés üteme több mint egy éve a legnagyobb volt. Szakértők szerint ez egyike azoknak a jeleknek, hogy az ország gazdasága kezd kilábalni a koronavírus-járvány miatt kialakult válságból. A kínai statisztikai hivatal hétfőn azt közölte, hogy az ipari cégek adózott eredménye 666,55 milliárd jüan (95,27 milliárd dollár) volt júniusban. 

Van egy kis gond az árakkal Minden fejlett országban divatos arra panaszkodni, hogy sokkal magasabbnak érezzük az árak növekedési ütemét, mint amit a helyi KSH hivatalosnak állít. De miért van ez? Például azért, mert sokszor tényleg igazunk van. Ha meg akarjuk érteni, hogy hol lehet a hiba, akkor meg kell nézni, hogy hogyan mérjük az inflációt. Ez ráadásul nem is csak egyénileg érdekes nekünk, de minden ország gazdasága alapvetően az árstabilitásra épül, emellé a szociális kiadások egy része is az inflációhoz kötött, az árváltozások minél pontosabb mérése ezért kulcsfontosságú szerte a világban. 

Javultak a fogyasztók és az üzleti szolgáltatók kilátásai, nehézkesen megy az újraindulás az iparban A magyar gazdasági szereplők kilátásainak áprilisi sokkszerű romlása után májusban és júniusban számottevő pozitív korrekció következett be. Júliusban a GKI konjunktúraindexe csak enyhén, 2 ponttal mínusz 18,2 pontra emelkedett – a fogyasztók és az üzleti szolgáltató cégek javuló, a többi ágazat stagnáló várakozásainak köszönhetően.

Bezárt a legöregebb brit kriptós alap A Prime Factor Capital 2019 szeptembere óta rendelkezik működési engedéllyel, rövid karrierjüket azért szakítják meg, mert nem tudtak elég intézményi befektetőre szert tenni. Az alapot a befektetők valószínűleg annak kockázatos mivolta miatt kerülték, nem pedig hozamai miatt: saját bevallása szerint a hedge fund átlagos havi 4% hozamot teljesített, ami kifejezetten magasnak számít.

Felejtsd el a Rolexet - ilyen órákat hordanak a szupergazdagok Mark Zuckerberg, Bill Gates vagy Tim Cook mind dollár milliárdosok, de egyikük sem villogtat menő Rolexeket vagy más méregdrága karórákat. Az olcsóbb kiegészítőkkel, melyet gyakran más, nem éppen márkás ruhák mellé húznak fel a tech-milliárdosok, egyszerűen azt akarják üzenni, hogy sokkal fontosabb a praktikusság, mint a divat. A South China Morning Post összeszedte, milyen karórákat hordanak az informatikából legendásan gazdaggá vált vállalkozók.

Őszre elkészülhet a főváros Airbnb-koncepciója Egy-két hónapon belül a fővárosi közgyűlés elé kerülhet a rövid távú lakáskiadás szabályozásáról szóló koncepció. Karácsony Gergely elmondása szerint a főváros célja, hogy arra ösztönözze az eddig Airbnb-ző tulajdonosokat, a nyári időszakban a turistáknak, a tanév során pedig albérletként, diákoknak adják ki a lakásaikat. Budapest ugyanakkor csak javaslatot tud tenni ebben az ügyben, a döntés a kerületeké lesz.

Nagy üzletet kötött a magyar Intrum: tartozások százezrei kerülnek át a követeléskezelőhöz Az Intrum veszi át a Magyarországról kivonuló SVEA követeléskezelő meglévő kintlévőségeit, mintegy 250 ezer kezelt tartozást. A követelések összértéke mintegy 19 milliárd forint, a portfólióeladást a KMPG koordinálta. Az ügylet lezárása után a SVEA teljesen befejezi magyarországi tevékenységét.

A héten Európában is felpörög a gyorsjelentési szezon A héten magasabb fordulatszámra kapcsol az európai gyorsjelentési szezon is, az előttünk álló néhány nap folyamán teszi majd közzé legfrissebb számait többek között a Peugeot, a Renault és a Volkswagen is. A tengerentúlról is sorra érkeznek majd a vállalati gyorsjelentések, a héten publikálja beszámolóját többek között a Facebook, az Alphabet, az Apple és az Amazon is.