Menedzsment

31_Maros_Peter_8720_420px
Forrás: -

Örökké mozgásban

Nem is gondolnánk, hogy egy virtuális környezetben létező, folyamatosan változó világ mennyire közel is tud állni földi létezésünk valóságához.

Mikor Földünk energiakészleteinek óceánjából már az utolsó cseppeket is kifacsartuk, kénytelenek vagyunk új lehetőségek után nézni. Háborúskodásnak semmi értelme, hiszen azzal csak tovább merítenénk az amúgy is elapadóban lévő tartalékokat. Ésszerűbb, ha az információs társadalom kifejlesztette technológiákat olyan célokra használjuk fel, hogy az emberiség fejlődéséhez szükséges energiaforrásokat találjunk az univerzumban.

Maros Péter
Maros Péter
Szerencsére, a nem túl távoli jövőben egy különös természeti jelenség kitárja az univerzum kapuit, melynek segítségével energiát, információt és elemi méretű eszközöket tudunk a tér bármely pontjára eljuttatni. Az emberiség így bukkan egy Földszerű bolygóra, ahová nanobotokat küldve, megpróbálja kolonizálni azt. Csupán egy gond van: a bolygó nem lakatlan, őslakosai robotok, akik megnehezítik az emberiség dolgát. Ám mint kiderül, nem is ők, hanem maga az ember itt a fő probléma, hiszen minden hájjal megkent agytrösztök irányítják a „telepeseket”, akik egymással is éles küzdelmet vívnak a minél jobb pozíciókért.

Természetesen mindez nem valami agyrém a közeljövőnkről, hiszen „csak” egy játékról van szó. Egy olyan hihetetlenül bonyolult alkotásról, amely bebizonyította, hogy a magyar játékfejlesztők sci-fi univerzuma nem fulladt ki egy Imperium Galacticával, sőt! A tavaly októberben az online mmorpg (massively multiplayer online role playing game, tömegesen többszereplős online szerepjáték) piacán debütáló Perpetuum sokkal több ennél. A játék már annyira összetett és bonyolult, hogy igazán melegen csak komoly felnőtteknek ajánlják – talán nem véletlen, hogy az mmorpg.com-on jelenleg is vezeti a legtöbbre értékelt sci-fi játékok listáját.

A projektet a hajdani Microsystems alapítója és vezetője, Maros Péter és lelkes fejlesztőgárdája hozták össze, pont azzal a céllal, hogy valami teljesen egyedülálló dolgot tegyenek le az asztalra. És pont ezért került bele a Perpetuum a menedzser-életmód rovatunkba. Ugyanis ez egy olyan játék, ahol pontosan arra a rafinált gondolkodásra van szükség, mint az üzleti életben, hiszen jórészt a játékban is cégeket, multikat kell irányítani, menedzselni, és adott esetben eltiporni, akárcsak a valóságban. „A jövőben azon kell dolgoznunk, hogy még inkább élvezhetővé tegyük a Perpetuumot. Szükségünk lesz egy jó kiadóra, illetve megoldást kellene találni arra a problémára is, hogy a Magyarországon sajnos gyakran előforduló, és a zavartalan játékmenetet befolyásoló infrastrukturális problémákat kiküszöböljük” – mondta a jövőbeli tervekről az informatikai szakember, aki egyébként maga is a között a négyezer játékos között van, akik lekötelezettjei a Perpetuumnak. Nyugdíjas éveivel járó temérdek szabadidejét persze nemcsak játékfejlesztésekre „fecsérli”, hiszen pont annyira szeret szabadidejében kertészkedni és vitorlázni, mint azon ötletelni, milyen új elemekkel tehetné még inkább kihívásokkal telivé a folyton változó Perpetuumot.