work

34_Kelenyi_Kolos_3861r_420
Forrás: -
Családmesék

Édes életpályák

Nem Szamos a vezetékneve, mint híres nagyapjának, de édesapja munkásságát ismerve ez nem is téma. Büszke a Kelényi névre, testvérével harmadik generációsként vezetik a családi vállalkozást. Más kihívásokkal kell szembenézniük, mint elődeiknek, de a cég iránti rajongás és a kompromisszumok nélküli gyártás változatlan. Kelényi Kolossal, a Szamos Marcipán termelési és kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk.

Több mint tíz évvel ezelőtt Szegő Tibornak volt egy hétvégi talkshow-ja az egyik fővárosi rádióban. A műsor végén minden vendég Szamos ajándékcsomagot kapott, a mikrofon pedig tökéletesen közvetítette a zacskók zörgését, és biztosan mondom, nem volt olyan hallgató, aki ne irigyelte volna ezt a pillanatot a stúdióvendégtől. Szamos marcipánt kapni azóta is kiváltságos érzés. Tavaly november óta már a bécsieknek is.

 

Rendszerbe állított családi kötelékek

– Milyen ember volt a nagyapád?

– Nagypapa nagyon tehetséges, sokszínű és kitartó ember volt. Megvolt az a tulajdonsága, hogy kompromisszumok nélkül, kőkeményen, több műszakban is dolgozott akkor, amikor a családi vállalkozás elindult. Otthon, a kisszobában próbálgatta a marcipánfigurák készítését, volt, hogy éjszakába nyúlóan dolgozott. A komoly munkabírás mellett nagyon kreatív is volt. Egy rendkívül jó kézügyességgel megáldott, alkotó típusú cukrászmester. Ennek köszönhető az, hogy a ’60-as, ’70-es években nagyjából az egész ország megismerte őt.

– A szüleid a ’70-es évek végén vették át a családi vállalkozás vezetését, pedig más szakmából érkeztek. Ez nagy fordulópont lehetett, nemcsak a Szamos életében. Hogyan éltétek meg a változást?

Kelényi Kolos, a Szamos Marcipán termelési és kereskedelmi igazgatója
Kelényi Kolos, a Szamos Marcipán termelési és kereskedelmi igazgatója
– Kényszerhelyzetből adódott, mert a nagypapa szívrohamot kapott, addig ő volt a motorja az egész rendszernek. Teljesen egyértelművé vált, hogy valakinek segítenie kell, valakinek tovább kell vinnie az üzleti stafétát. Annyira azért nem volt nehéz a helyzet, mert szakmai háttérnek jelen volt kiváló tehetséggel megáldott nagybátyám, Szamos László. Apám szerepe, aki bekapcsolódott a vállalkozásba, azért volt különleges, mert más nézőpontból, mérnöki szemlélettel tekintette át és mérte fel a helyzetet. Komoly reformokat tudott véghezvinni egy kézműves, manufakturális jellegű gyártástechnológián. Olyan célgépeket tervezett és készített, amelyekkel hatékonyabbá tette a termelést úgy, hogy a kézműves jelleg sem veszett el. Ez óriási előrelépés volt, ezért tudott a Szamos a ’80-as években olyan tempóban fejlődni, hogy 1986-ban megnyitotta első reprezentatív boltját a belvárosban, és ez az irány jelentette a következő komoly lépést.

– Milyen volt felnőni egy olyan családban, amelynek a nevét ismerik és szeretik az emberek?

– A legkedvesebb emlékeim Pilisvörösvárhoz kapcsolódnak, ahol a termelőüzemünk van. Ott jártunk óvodába, előtte és utána pedig az üzemben lehettünk, akkor még kis családi ház volt. Az egész cég úgy működött, mint egy nagy család. Amikor a szüleink nem tudtak ránk vigyázni, a kollégák vigyáztak ránk. Bekapcsolódhattunk mi is a gyártásba, persze amennyire szabad volt egy gyermek számára. Nézhettük, mi hogyan készül, ez nagyon izgalmas volt, de édességet sajnos nem ehettünk túl sokat.

– Olyan lehetett számotokra, mint egy vidámpark.

– Igen, és a nagypapa nagyon ügyelt arra, hogy sokat, de játékosan foglalkozzon velünk. Különböző trükköket, fogásokat tanított meg, így történhetett az is, hogy 12–13 éves koromban már egyedi megrendeléseknél segítettem díszeket készíteni. Nagyon megszerettem a kézműves gyártást. Azt gondolom, hogy most, a termékfejlesztésben annak veszem hasznát, amit anno a nagypapától tanultam.

 

Mindenki megtalálja a helyét

– Volt másik út is, mint az, hogy idővel átvegyétek a cég vezetését?

– Az egyetemi évek előtt és az egyetem befejezése után volt egy-egy komoly beszélgetésünk a szüleinkkel azzal kapcsolatban, milyen utat válasszunk. Ők semmilyen gátat nem szabtak az egyéni elképzeléseinknek. Nyilvánvalóan a tanulmányaink determinálták azt, hogy erre a területre fókuszálunk: én élelmiszeripari mérnök vagyok, az öcsém gazdasági szakember. Az volt a logikus, hogy a családi vállalkozásban keresünk magunknak fejlődési lehetőséget. Nem vágytunk el soha, mert ilyen speciális családi portfóliónál, ahol bolthálózat, termelés, fejlesztés, értékesítés és külkereskedelem is van, bármilyen készség kibontható. Mi azért vagyunk szerencsések, mert mindenki más erősséggel és tehetséggel bír a családban, vagyis mindenki megtalálja az útját. Egy multinacionális vállalatnál nem reprodukálható az olyan vállalkozás, ahol egy irányba hajt, egy célért küzd az egész csapat, és a csapaton belül a család. Tehát kényszer sosem volt, erre a pályára úgy álltunk rá a testvéremmel, hogy próbáltuk mi is megtalálni a magunk útját, és megvalósítani az álmainkat.

– A család pedig egyre bővült…

– Ha az ember megházasodik, és történetesen egy ügyes, tehetséges, véletlenszerűen az élelmiszeripari szektorból érkező felesége van, akkor ő is könnyen megtalálja a helyét a vállalkozásban. Nagyon sok örömet ad nekünk, hogy ő is bekapcsolódott hozzánk. Úgy szocializálódtam, hogy a családi kötelékeket egy jó együttműködés sokkal szorosabbra fűzi. Ezt láttam a nagyszüleim és szüleim példáján is. A vasárnapi ebédnél megbeszélni a céggel kapcsolatos ügyeket nálunk nem teher, hasonlóan gondolkodunk és segítjük egymást, mindenki élvezi a jövőtervezést és az értékek létrehozását.

– Könnyen elfogadtak a jóval idősebb csapattagok, amikor a cég élére kerültél? Egyáltalán hogyan tanultál bele a főnök szerepébe?

– Ez a folyamat hosszú volt, tíz év alatt, két lépcsőben történt, és apám zsenialitásának újabb példáját tudom megemlíteni. Az egyetem után beindított egy projektet, egy vidéki alvállalkozó üzem nagy volumenű speciális termelési tételekbe kapcsolódott hozzánk szezonidőben. Milliós nagyságrendű marcipánfigura gyártásáról volt szó, teljesen új gyártási sort és koncepciót kellett felállítani. Annyira sok volt a megrendelés, hogy nem tudtuk volna máshogy megoldani, és engem küldtek Karcagra üzemmérnöknek. Friss diplomás voltam, teljesen puritán körülmények között éltem egyedül, távol a családtól két évig. A 46 fős üzem lett a családom, és ez az időszak felkészített arra is, hogy lássam az embereket a projektek mögött. Miután visszajöttem, következett a második lépcső. Kooperációs és termelési igazgató lettem, de még mindig nem cégvezetésről szólt a történet. Amikor később felmondott a kereskedelmi igazgatónk, apám úgy gondolta, elérkezett az idő, hogy megpróbálkozzak a termelés és a kereskedelem párhuzamos irányításával.

 

A kitörési pont keresése

– Ismert mondás, hogy többgenerációs családi vállalkozásoknál az első és a harmadik generációnak van a legnehezebb dolga, míg a második élvezi a javakat. Nálatok viszont úgy tűnik, minden generáció egyformán keményen dolgozik.

– Ha a fejlődési lehetőségeket nézzük, a második generációnak valóban egyszerűbb dolga volt. A nagyszüleim csak apró lépésekben tudtak haladni és nagyon sokat kellett dolgozniuk ahhoz, hogy a ’70-es évek végére létrehozzanak egy alapot, amiből szárba szökkenhet a vállalkozás. Ha viszont a fejlődés arányait nézem, az igazán nagy ugrás a szüleimnél következett be. A nagypapa és a nagybátyám ötfős csapattal dolgozott a ’60-as, ’70-es években. Húsz év leforgása alatt 200 fős lett a cég. Nekünk, a harmadik generációnak, akik lassan 5 éve vezetik felelősen megosztva a céget, borzasztó nehéz ekkora arányokat lépni. Egy tízmilliós magyar piacon, három-négy fix értékesítési csatorna menedzselésével nehéz 3 milliárdról duplázni. A ’80-as, ’90-es években egy szakbolt megnyitásával az éves átlag duplázása magától értetődő volt több éven keresztül.

– A ti generációtoktól a piac más jelenlétet, más menedzselést és más kommunikációt is kíván.

– A szüleink még speciális piaci vákuumban dolgoztak. A prémium édesség kategória gyenge lábakon állt a ’80-as, ’90-es években, és ők újítók, reformerek voltak, akik erős egyéniséggel, határozott irányítással végigvitték a koncepciójukat. Ebben a vákuumban a terjeszkedés könnyebb volt. Talán az EU-csatlakozás volt az első olyan lélektani pont, amikor a beáramló európai termék egyértelműen jelezte, hogy az expanzió el fog érni bizonyos határokat. Aztán jött a válság 2008-ra, ott már húsbavágó volt az a blokk, ami a terjeszkedés határait megmutatta.

– Mi a ti feladatotok?

– A mi generációnk feladata az, hogy kitörési pontokat keressen. Nekem ötéves kereskedelmi tapasztalattal jelen pillanatban arra van kapacitásom, hogy évi 10-15 százalékos fejlődést érjek el. Ehhez keményen kell dolgozni. A család most már érti, tudja és meg is valósítja azokat lehetőségeket, amelyek hasonló változást hozhatnak a cég életében, mint amelyek mindegyik generációnál voltak.

 

A bécsiek és az Eszterházy torta

– Kitörési pontnál a bécsi üzlet megnyitására gondolsz?

– Igen. Tudatosan szeretnénk reprodukálni azt a fejlődési folyamatot, amely Magyarországon az első szakbolt megnyitásától a széleskörű termékportfólió és a márkaismertség eléréséig tartott. Megvannak a módszereink, de minden másképp működik az osztrák felületen. 2015-öt írunk, megváltozott a kommunikáció és a termékek életpályájának görbéje is. A nyitási koncepciónak is másnak kell lennie, mint régen, de ez rendkívül izgalmas feladat nekem. Elindulni egy magyar branddel úgy, hogy más ország elvárásaira szabjuk át az egész portfóliót, teljesen új megoldóképletet kíván. Jó lehetőség arra, hogy bebizonyítsuk: a harmadik generáció is tud újat alkotni.

 

A bécsi üzlet választékából
A bécsi üzlet választékából
 

 

– Hogyan fogadtak benneteket az osztrákok? A tavaly év végi nyitás óta már nyilván van tapasztalat.

– Sikerült olyan különleges enteriőrt alkotnunk, amellyel megszólítjuk, behívjuk az osztrák fogyasztót, aki alapvetően bizalmatlan. A bécsiekre jellemző, hogy bár multikulti a város, a nem osztrák kényelmi és luxusterméket fenntartással fogadják. Ebben a szituációban a magyarság hangsúlyozása kétélű fegyver, de szerencsére van alapbizalom és némi romantika a közös történelem miatt. Hibázni azonban nem lehet. A szolgáltatásban, a bolt kialakításában, a hosszú távú fejlesztési koncepcióban tökéleteset kell alkotni, mert ott egy középszerű pékség is kiváló minőséget kínál. Mi az alapokról indulunk, de az eddigi tapasztalatok alapján jó a fogadtatás. Nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy rövid időn belül két-három bolttal, kicsit beljebb húzódva a turisták által látogatott helyek felé egyre ismertebbé válunk és sikerül teret nyernünk.

– Mi a bécsiek kedvence?

– Az Eszterházy torta. Ez egyébként itthon is benne van a top 3-ban az ischler mellett.

– Két kisgyermeked van, hogyan tudod őket a Szamos irányába terelgetni?

– Az a félelmem, hogy olyan varázslat, ami nálunk volt, nem fog velük megtörténni. Emlékszem, a ’80-as évek második felében kiutaztunk az osztrák falucskában dolgozó, magyar származású Szabó Karcsi bácsihoz, és megnéztük a csokoládéboltját és a marcipánmúzeumát. Teljesen el voltunk ájulva. Gyerekként hihetetlen impulzusokat kaptunk, óriási váltás volt Ausztriába menni a ’80-as évek Magyarországáról. A mi gyerekeink már hetente járnak Bécsbe, 15-20 cukrászdába ugranak be egy hét alatt, mert visszük őket magunkkal. Nem tudom, lesz-e olyan katarzis náluk, ami arra készteti őket, hogy átitatódjanak azzal az érzéssel, hogy valami nagyot akarnak alkotni. Az akkori rendszernek és szigorú szüleinknek köszönhetően ezt a fejlődést mi úgy éltük meg, hogy rengeteg motivációval nőttünk fel. Örülök annak, hogy a ’70-es években születtem, mert más lett a világról alkotott képem és az értékek megbecsülése. A gyerekeimnek azonban még ki kell gondolnom, mi lesz az a katarzis és motiváció, amely lendületbe hozza őket.

– A siker titka nálatok a családi összefogáson túl a kompromisszum nélküli minőség. De milyen hozzávalók vannak még a Szamos receptben?

– Mindenképpen számít, hogy a létrehozott értéket sokszínű, játékos, izgalmas témának tartjuk. Különleges, prémium édességeket kitalálni, megszerettetni a vásárlókkal, majd továbbgondolni és fejleszteni, minden nap örömöt ad. Szerethető, vállalható, működőképes és belőlünk született.