Strategy

16_Europe trip 2010 782_420
Forrás: -
1. évfolyam, 2. epizód

Fogadók és kínálók

A tulajdonostárs témakörben először kitárgyalásra kerülő embertípusnak az emberközpontút kell választanunk, ha Magyarországon adjuk írásra a fejünket. No, nem azért, mert leginkább őket ajánlja a „nagy, viselkedés alapú kódex” üzleti életünk megosztására, hanem mert velük futunk össze leggyakrabban ilyen szituációban.

Minden éremnek van legalább két oldala. Nagyon régi a mondás, de a téma felvázolására tökéletesen alkalmas, akkor meg minek kutasson az ember más után? Szóval a tulajdonostársi pozíciót is minimum két szemszögből kell megvizsgálnunk, a „fogadó” és a „kínáló” oldaláról. Nagy különbségek lehetnek a célokban, attól függően, hogy e két oldal milyen messze van egymástól az úgynevezett pszichológiai körön. Ugyanis e célok egyre eltérőbbek, ahogy távolodnak egymástól pszichológiailag, viszont a szükség a másik személyiségére egyre növekszik. Ebben a kettősségben kell igen jól egyensúlyozni annak, aki sikeres üzletet kíván építeni, és mindezt nem egyedül.

 


 

 

Ha az üzleti életben körülnézünk, akkor általában azt halljuk, hogy „sajnos, a tulajdonostársam…”, és mindenki képzelje oda a megfelelő folytatást. A másik kórisme, amikor pont az átlagtól való eltérésre kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy „közöttünk nincsen gond”, vagyis bármilyen hihetetlen, megértjük egymást az üzlettársammal. Ez utóbbiak közül azért még meg kell szűrni azokat, akiknél az egyik oldal gondolja ezt – általában az uralkodó –, míg a másik fél – az emberközpontú – véleménye e kérdésben ezzel teljes mértékben ellentétes. No, és ha a megfelelő gyököket megvontuk, akkor megmaradt az üzleti kapcsolatok igen kis százaléka, akik valóban nemcsak úgy gondolják, hanem tényekkel igazolhatóan is elmondhatják: jó tulajdonostársuk van!

 

Mekkora lehet a távolság?

Ha a jó üzlettársi kapcsolatot keressük, akkor nagyon okosan kell döntenünk, még ha viselkedés alapú elméleteket alkalmazunk is. Az alapvető feltételezéseket azért személyiségtípus alapon igen könnyen ki lehet mutatni, de a konkrét megoldáshoz már mélyebb ismeretek és tapasztalatok szükségesek. Már csak azért is, mert a személyiségtípus stresszhelyzetben módosul.

Vagy csak egy rövid ideig tartó maszkot húz az üzletember – ez az általánosabb –, vagy pedig sajnos átesik egy konkrét módosuláson. E változás mértéke mindig függ a külső hatás mértékétől, mekkora változást mér a cégre a külső környezet. A változás hatására létrejövő módosulásra való fogékonyságot persze szintén lehet modellezni, tehát nem marad muníció és konkrét válasz nélkül az érdeklődő.

Az az alapfeltételezés, hogy csak kényszerből nem lehet hosszú távon jól együttműködni senkivel. Bár az esetek többségében, amikor tulajdonostársat keres magának valaki, akkor konkrét oka van rá, ami azt jelenti, hogy megnövekedett a szükség mértéke – de nem ez lenne a megfelelő lelkiállapot a jó döntés meghozatalára. Ez nem probléma, csak tökéletesen tisztában kell lennünk, akár mi keresünk társat, akár bennünket keresnek meg.

Ma már kezd elfogadott dologgá válni, hogy egy-egy tulajdonostársi kapcsolat kialakítása előtt személyiségtípus-profilt kérnek a felek egymástól. Ritka még, Magyarországon is csak a leginkább haladó szelleműektől – vagy talán legokosabbaktól – látni ilyet, de azért itthon is százas nagyságrendre rúg a potenciális kérők és megkeresettek elemzésének száma a 3B rendszerében. Miért is ne lehetne kíváncsiak egymásra az emberek, ha már az egyik legfontosabb egyenértékes, a pénz okán akarják összekötni az életüket?

 

Mindenkinek megvan a maga helye

Az emberközpontú személyiségtípusnál a legnagyobb az eltérés a „kínáló” illetve a „fogadó” oldalon. Ennek a típusnak ugyanis elemi szüksége van társra az üzletben is. Nála ez nem kérdés, hanem létszükséglet, ha sikeres akar lenni. Egyébként ez nem új információ a számukra, tudják ezt magukról nagyon jól. Akinek esetleg kétségei lettek volna e téren, azok gyorsan felébredtek 2008–2009 tájékán. Mivel változást kerülő és azt kezelni nem tudó emberekről van szó, ezért kell valaki, aki előre löki őket a kellő pillanatban, a krízishelyzetekben.

Vagyis, ha csak azt vizsgálnánk, hogy az ő szempontjukból értelmes-e a tulajdonlást megosztani, akkor feltétlenül egy jó nagy „igen” a válasz. Más a helyzet a fogadó oldalon, amikor mi magunk szeretnénk bármilyen ok által bevonzani valakit az üzletbe. Hogy miért is tesszük mindezt?