Munkaerő-menedzsment

56_Representative_Office-1024x595.jpg
Forrás: ITB
Nem mindig egyszerű a munkaviszony megszüntetése

Felmondani csak szabályosan lehet

Általában több oka is van annak, amikor valaki a felmondást választja és elköszön a munkahelyétől. A munkaerőhiány adta új lehetőségeket meglovagolva egyre könnyebben váltanak céget napjainkban a munkavállalók, de a munkáltatók is rugalmasabban állnak a fluktuációhoz, már divat lett a felmondási időt is negligálni. Számos buktatója lehet azonban az elindított procedúrának, és általában a munkaadó és a munkavállaló egyaránt elkövet hibákat.

A munkavállalókat a felmondás beadása után a leginkább az a kérdés foglalkoztatja, meddig kell még a munkahelyen gályáznia. Ha próbaidőben mond fel vagy mondanak fel neki, akkor egyszerű a dolog, mert azonnali hatállyal megteheti ezt, sőt még indokolnia sem kell (manapság az Y generáció hajlamos elcsábulni meggondolatlanul). A próbaidő általában 90 nap (persze lehet ennél rövidebb is), de ezt a munkavállalói szerződésben rögzítik.

A legfontosabb hiba, amit a munkavállaló elkövethet, ha a felmondását nem írásos formában kezdeményezi. Nem számít ugyanis jogszerűnek odavetni egy vita során, hogy holnaptól már be sem kell jönnie, de fordítva sem működik ez. A felmondáson mindkét fél aláírásának szerepelnie kell, a láttamoztatás és az átvétel dátuma húsba vágóan fontos lehet munkajogi perekben a munkavállaló számára is.

Különösen „leépült” munkahelyi kultúrákban fordulhat elő, hogy a munkaadó megtagadja a felmondás átvételét, hogy nehezítse a távozni kívánó munkatárs dolgát. Ezért magát a felmondást (ilyen esetek megelőzése végett) egy tanúkkal aláírt jegyzőkönyvvel is érdemes megtámogatni (biztos, ami biztos).

 

Az érem két oldala

Ha sikeresen át lett adva a felmondás, érdemes tudnia a munkavállalónak, hogy 30 nap felmondási ideje van még a vállalatánál. Mivel a legtöbb esetben határozatlan idejű munkaszerződések vannak érvényben, ez vonatkozna a legtöbb esetre, de a gyakorlat azt igazolja, hogy ma már azonnali hatállyal szeretnének a munkatársak felmondani a cégektől, hiszen nagy a verseny, de erre a lépésre is csak alapos ok esetén (egy tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérő állásajánlat felbukkanásakor) kerül sor. Igaz, ehhez egy speciális dolog megléte kellene és valamiféle jogszerű indok (hivatalosan a munkáltató által elkövetett vétségek miatt, a Munka Törvénykönyve szerint), de a gyakorlat nem ezt mutatja.

A legtöbb munkavállalót a derült égből villámcsapásként éri a kolléga felmondása, és mivel kész tények elé állítják, sokkal inkább a megüresedett pozíció mihamarabbi pótlása az érdeke, ezért sem ragaszkodnak sokan a 30 nap kitöltéséhez. Sőt, külön kihívás a már csak testi mivoltában a céges irodában levegőt rontó kolléga szomorú és vádló tekintetének mindennapi elviselése is (ami gyakorlatilag hatékony munkát a legkevésbé sem eredményez). Igaz, elegánsan felmondani úgy kellene, hogy az ember betartja a feltételeket és az utódról is gondoskodik, sőt minden ügyet lezár vagy átadhatóvá tesz.

Az „utánam az özönvíz” megoldás a magyar piac mérete miatt is nehezen járható út, hiszen az ICT-ágazatban sokan jönnek-mennek az évek során, a köpönyegforgatókat pedig senki sem alkalmazza szívesen. Ezért a legtöbb munkáltató szereti a határozott idejű munkaviszonyt, vagy legalábbis bizonyos pozícióban ragaszkodnak ehhez. Ennek felbontását a munkavállalónak minden esetben alaposan meg kell indokolnia – miért is akarja megannyi ledolgozott év után megszüntetni a munkaviszonyt. Például így lehet ez aránytalan sérelem, vagy hátrányára elkövetett jogkövetkezmény is, de indok lehet egy külföldi karrier lehetősége vagy vidékre költözés, illetve családi problémák is közrejátszhatnak.

 

A munkáltatónak sem egyszerű

A felmondás nemcsak a munkavállalót hozhatja nehéz helyzetbe, a legtöbb kkv-nál is hajlamosak a HR-esek a sokkhatás miatt hibákat elkövetni. Ilyen például, amikor egy határozott időre szóló munkaviszonyt rendes felmondással szüntetnek meg, illetve a fent említett próbaidő után indoklás nélkül küldik el a friss alkalmazottat, pedig ez csak a tesztidőszak alatt lenne lehetséges. Az egyik leggyakrabban előforduló munkáltatói hiba a rendes és rendkívüli felmondás tényének keverése (a munkavállalók sem mentesek ettől a hibától).

A rendkívüli már a nevében is utal arra, hogy valamilyen nyomós oknak kell lennie a munkaviszony megszüntetésének, amikor is egy kötelezettséget gondatlanságból vagy szándékosan megszeg a munkavállaló. Figyelni kell arra is, hogy maga a törvény nem határozza meg az okot, mi is tekinthető ilyen körülménynek és ténynek (ez az iparág szokásjogának függvénye), viszont a konkrét körülmények alapos kivizsgálása után lehet csak rendkívüli felmondásra hivatkozni. Vagyis a munkavállaló jogorvoslattal élhet, és hosszas pereskedés lehet a vége, ha a munkáltató a hasára ütve akart megszabadulni a kellemetlen munkatársától egy mondvacsinált „rendkívüli” eseményre hivatkozva. Amúgy a törvény pont ezen helyzetek kiszűrése végett lehetőséget ad arra, hogy a cég kollektív szerződésében, vagy ha nincs, magában a munkaszerződésekben határozzák meg azon esetek halmazát, melyekben a rendkívüli felmondással élhet a munkáltató a munkavállalóival szemben (nyilván ez munkakörönként változik az adott vállalkozás profilja szerint).

 

Szabályokat követve

A legfontosabb a munkáltató számára, hogy mindig kövesse az aktuális szabályokat a felmondási procedúra során, és az ne legyen jogilag megtámadható később. A legegyszerűbb a rendes felmondás esete, hiszen a felek jó viszonyban válnak el egymástól, a munkaviszony tényleges megszűnéséig az együttműködés harmonikus lehet. Ez lehetőséget ad arra is, hogy a munkáltató az utódlásról gondoskodjon, a munkavállaló átadhassa feladatait és munkakörét az utódjának, a céges munkafolyamatok így zökkenőmentesen folytatódhatnak, senki nem szenved sérelmet.

Bonyolultabb a határozott munkaviszony felmondásának esete, hiszen ezt rendes felmondással felbontani nem lehet (a munkáltató vis maior esetén a hátralevő időre jutó átlagkereset megfizetésére is kötelezhető). A leggyakoribb eset mégis az, amikor az indoklás és a jogorvoslati lehetőségekről való tájékoztatás elmarad, ami a felmondás megtámadhatóságát a teljes elévülési időre (három évre) kiterjeszti.