family

52_Rocio-Agustin-Alvaro-Lola_420
Forrás: -
Ahol a nő az úr

Párhuzamos életutak

Hogyan egyeztethető össze a karrier a családdal? Két sikeres, külföldi asszonyt kérdeztünk párkapcsolatukról, ugyanazokat a kérdéseket tettük föl, így nyertünk bepillantást a magánéletükbe. Budapesti otthonukban kerestük fel őket, és ismerhettük meg társaikat, akik rendületlenül kísérik őket újabb és újabb állomáshelyeikre.

– Kapcsolatuk kezdetétől világos volt számukra, hogy életútjukat és lakóhelyüket az asszony munkája fogja meghatározni?

Rocío Santana Domínguez (R. S. D.) menedzserasszony és családja: Rocío és férje, Agustín mindketten a Kanári-szigetekről származnak, 12 éve házasok és két kiskorú gyermek szülei. (Álvaro 9, Lola 11 éves) Valamivel több, mint két éve élnek Budapesten, ahol az asszony egy multinacionális cég marketingmenedzsere, míg férje háztartásbeli. Kapcsolatuk munkahelyi ismeretségként indult, kollégák azonban csak rövid ideig voltak. A férfi otthagyta munkahelyét, hogy megvalósítsa saját projektjét, s egy gyermekruha-üzletet nyitott, míg az asszonyt előléptetésként egy évre Svájcba küldte cége (a kihívásnak két kisgyermekkel egyedül nézett szembe). A kiválóan teljesítő Rocío teljes földrajzi rugalmasságot vállalt cégén belül, így ettől kezdve karrierje meredeken ívelt felfelé, s újabb megbízása immár öt évre szólt Madridba. Ekkor döntött Agustín üzlete felszámolása mellett, és csatlakozott családjához. A spanyol fővárosban eleinte próbált elhelyezkedni, de a válság kezdetével már jóval alacsonyabb fizetésért kerestek nem kevésbé felelősségteljes posztra jelölteket, ráadásul rengeteg utazással járt volna a munka (akárcsak Rocíóé). Rövid osztást-szorzást követően és a pro-kontra érveket mérlegelve belátta, hogy nem kompenzálja a kínált bérezés, és hogy gyermekeiket távollétében idegenekre bízza.

 

A csinos és sikeres Rocío Santana Dominguez (R. S. D.) és családja
A csinos és sikeres Rocío Santana Dominguez (R. S. D.) és családja
 

 

Marcela Velastegui Herrera konzulasszony (M. V. H.) és családja: Marcela és férje, Milton Ecuadorból származnak, 27 éve házasok és két, már nagykorú gyermekük van. (Fernando 23, Nicole 18 éves.). Fél éve élnek csak Budapesten, ahol az asszony országa konzuli tisztjét tölti be, míg férje háztartásbeli. Marcela diplomatának készült, és nem akart férjhez menni, miután nem várta el párjától, hogy otthagyja munkáját, hogy egész életében őt kísérgesse. Még ügyvéd édesanyja is próbálta lebeszélni Miltont, de az, tisztelve kedvese elhivatottságát országa szolgálatára, önként és szívesen vállalkozott a támogatására. 1988-ban házasodtak össze, Marcela pedig 1989-től a Külügyminisztérium alkalmazottja lett. Első kiküldetésük 1992-ben Kínába szólt, öt éves időtartamra. A mérnöki végzettségű, apai ágon pénzügyi ismeretekkel rendelkező Milton munkáját hátrahagyva beiratkozott a kínai szakra, és két év intenzív nyelvtanulás után komoly részt vállalt az ecuadori termékek ázsiai külkereskedelmének megszervezésében – például a banán exportálásban.

 

– Magánéletükben kiegyensúlyozódnak a szerepek (gyermeknevelés, házimunka, szabadidő)?

R. S. D.: Amennyire csak Rocío munkabeosztása engedi, igyekszik a gyermekeivel foglalkozni, lányával például szeretnek cukrászkodni, sütit, kenyeret sütnek minden héten, hétvégenként pedig óriás puzzle-t raknak ki négyesben. A napi rutin persze, mint a bevásárlás, a gyerekek iskolába és különórákra kísérgetése javarészt az apára hárul, aki ahelyett, hogy unatkozva várna rájuk a kocsiban, velük tanul gitározni, kerámiázni De akvarellezni például Rocío jár a gyerekekkel.

M. V. H.: A családon belüli szerepek következő állomáshelyükön, Londonban tolódtak el egyirányba, ahogy Marcelára egyre feljebb lépve a ranglétrán, egyre több felelősség hárult. Az országa kakaó és kávé termésének népszerűsítésével elfoglalt asszonynak a gyermeknevelésre csekélyke ideje maradt. Fájó emlékkel idézi vissza ezt az időszakot Marcela: egy alkalommal gyermeke kisebb balesetet szenvedve kórházba került, s ő nem lehetett mellette, mert épp az elnökkel kellett utaznia valamerre, és rezzenéstelen arccal lebonyolítania a hivatalos teendőit, hisz a magánéleti problémáiról nem szerezhettek tudomást.

 

A bájos és tiszteletreméltó Marcela Velastegui Herrera (M. V. H.) és férje, Milton
A bájos és tiszteletreméltó Marcela Velastegui Herrera (M. V. H.) és férje, Milton
 

 

Következő hosszabb kiküldetésük Malajziába vezérelte őket, ahol merőben más tapasztalatokkal gazdagodott az egész család. A helyi törvények nem tették lehetővé a diplomata-házastársak munkavállalását, így Milton igyekezett a lehető legváltozatosabb programokkal múlatni idejét. Beiratkozott egy magas szintű nemzetközi főzőkurzusra, irodalmi klubba járt, és a helyi épített örökség által lenyűgözve építészettörténeti idegenvezetést vállalt. A multikulturális közeg toleranciára tanította a gyerekeket, akiknek sosem volt gondja a beilleszkedéssel, megtanultak más vallásúakkal és származásúakkal együtt élni, és a családjuk mintájára csapatban dolgozni. A Vatikánban töltött év után Lengyelországban értek felnőtt korba a fiatalok, ahol nemzetközi elismeréseket vívtak ki iskoláiknak.

 

– Egyedül a társ megértő személyiségén múlik, hogy működhet így egy kapcsolat, vagy kell közös projekt vagy hobbi, amiért mindketten lelkesednek, vagy esetleg van a férjnek is külön tiszteletben tartandó projektje, hobbija talán?

R. S. D.: Agustín, akárcsak Rocío, végtelenül nyitott személyiség, aki kiélvezi szabadidejét, minden érdekli, és nincsenek előítéletei. Ő ragasztotta rá feleségére az extrém sportok – sziklamászás, cross motorozás – szeretetét, ő pedig kedvet kapott Rocío stresszoldó kézimunkáihoz, a patchworkhöz, a csipkeveréshez. Madridban meg is lepte felesége egy patchwork-oktatói tanfolyammal, amelyhez már félprofin kezdett hozzá, és jó érzékkel rendelkezve, sikeresen el is végzett. A technikába aztán beavatta gyermekeit is, de pozitív kisugárzásával hamar népszerűvé vált asszonyok körében is, akikkel jó társalgó partnerként kézműves összejövetelein jóízűeket pletykálhattak is. Az egész család szívesen utazik, nagy kalandnak fogja fel a változásokat, s ha a sors Agustínnak kínálna fel a jövőben egy felülmúlhatatlan szakmai lehetőséget, minden bizonnyal Rocío sem tétovázna munkáját hátrahagyva követni. Augustín szerint „olyanok vagyunk mint egy csapat, amely a bicikliverseny során a sárga mezes tagot támogatja. Ezt a mezt most Rocío viseli, de ez a felállás bármikor változhat.”

M. V. H.: A zene és a képzőművészet szeretete a kezdetektől meghatározta kapcsolatukat, és rajongásuk gyermekeikre is átragadt, akikkel boldogan látogatták végig a világ legremekebb múzeumait. Még családalapításuk előtt, Quitóban elvégeztek egy klasszikus zenei ismeretterjesztő tanfolyamot, és Marcela egy darabig festeni is tanult. Vénáját leánya örökölte leginkább, aki a művészeti pályát választotta hivatásául, s önként csatlakozott szüleihez, Budapestet választva a továbbtanulásra, míg bátyja a felkínált Sorbonne-ösztöndíj helyett, a saját útját keresve Sydneyben telepedett le. A hagyományos értékek megőrzésében hívő család egy sajátos kulturális projekt megvalósításához közeledik az asszony utolsó állomáshelyéhez érve. Nyugdíjasként gyermekkoruk helyszínére, Lojába készülnek visszatérni, ahol a családi birtok egy 3 hektáros részén egyedülálló orchidea-parkot kívánnak létrehozni, emelett egy művészeti alapítvány keretében tehetséges helyi fiatalokat támogathatnak, és műgyűjteményüket is kiállíthatják. Mindez a „Jardín Victoria” (Viktória-kert) nevet viseli majd, amely Marcela édesanyjára utal. A ma is aktív, 95 éves asszony ikonikus személyiség, nemcsak elismert novellaíró, költő, tanár és szociál-politikus, akit állami kitüntetésben részesítettek az ecuadori nők egyenjogúságáért kivívott eredményeiért, de egy közelmúltban bejegyzett őserdei fajta felfedezése is nevéhez fűződik. Marcela szerint ezt fűzte a beszélgetéshez: „Egy asszonynak kétszer olyan jól kell teljesítenie, hogy elismerjék, s ha olykor nehéz is volt, és lemondásokkal járt, de megérte a nemes ügyet szolgálni! Azonban, ha a családom nem állt volna egy emberként mellettem, nem birkóztam volna meg az idegen környezetbe való beilleszkedéssel.”