family

56_BasaRichard_4345k.jpg
Forrás: ITB
Az utazás a lényeg

Együtt könnyebben sikeresek leszünk

A repülés, az informatika és a borászat – ez a három dolog hajtja előre Basa Richárdot, az Oriana operatív igazgatóját. Mindez támogató családja, felesége és gyermekei nélkül semmit sem érne, a közöttük lévő egyensúly jelenti mindennek a magját.

– Azt nem rejted véka alá, hogy a repülés rendkívül fontos szerepet játszik az életedben. Pontosan milyen repülést kell elképzelnünk?

– A vitorlázó repülés az én sportom. Az úgynevezett távrepülést űzőm, ennek az a lényege, hogy egy adott útvonalat kell berepülni. Ez igen gyorsan történik, versenyeken a siklási sebesség elérheti a 200 km/h-t is. De nem ez a legjobb benne, hanem az, hogy teljesen kikapcsol. Ott van a természet, ami egy csapásra átszab mindent. Figyelni kell a történéseket, a többieket, magamat, az időjárást, ki kell alakítanom a taktikát. Nagyon bonyolult sport, szerintem a világ legkomplexebb sportja, amelyre folyamatosan készülni kell.

– Vagyis ez egy agysport?

– Nagyon agysport. De fontos a fizikai felkészülés is, mert 5-6 órát ülünk a gépen, néha 600 kilométeres távot is megteszünk. Ezért mellette gyakran bringázok, futok is.

– Egyesületi színekben repülsz?

– Több repülős egyesület is van (az Alföldi Repülőklubban vagyok tag), de a körülményeket mindenki maga teremti meg. A gépeket sokan bérelik, vagy közösen vásárolják és megosztják. A klubok saját versenyein, a pár százezer forintos kiképzés után, az ember szinte ingyen repülhet – egy kis társadalmi munkáért cserébe. Érdekessége a dolognak, hogy társadalmi szinttől és jövedelemtől függetlenül, a repülés szerelmesei mindig megtalálják a lehetőséget, hogy szenvedélyüknek élhessenek. Számomra a repülős hétvégék vagy hetek családi programokat jelentenek, amikor feleségem és a két gyermek is ott van velem. Ilyenkor egy lakókocsival elmegyünk a helyszínre, sátorban élünk, a többi pilóta gyermekével és családjával egy helyen. Ez rendkívül izgalmas, a sátorozás és kirándulás minden velejárójával együtt.

– A gyermekeket is megfertőzted a repülés szeretetével?

– Lányomat annyira nem érdekli a dolog, a fiam mindent szeret vezetni, de mindkettő volt már velem repülni. A repülésből nekik egyelőre a lakókocsi, a sátorozás, a nomád élet, no meg a többi gyermek, az értékrend, ami sokkal többet jelent. Megtapasztalhatják és megtanulhatják, hogy az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak az anyagiaknál. Szerencsés vagyok, hogy párom nyaranta szabad, és így a gyerekekkel együtt el tud kísérni ezekre az eseményekre.

– Mindenben ennyire lelkes vagy?

– Igen, ezt másképp nem lehet csinálni. Nemrég találkoztam egy barátommal, közösen vacsoráztunk, megkérdezte, hogy vagy. Mondtam, baromi jól. Három olyan dolgot csinálok az életemben, ami jól működik és élvezem is. De ha valamelyikről le kellene mondanom, akkor könnyű lélekkel el tudom engedni, mert a másik kettő is kitölt. Sőt, egy is.

– És ez a három dolgom pedig...

– A repülés, az informatika és a borászat.

– A repülésről már beszéltünk, az informatika hogyan és mikor jelent meg az életedben?

– Az egyetem alatt dolgoztam a Novellnél, telesales-szel kezdtem, és lassan léptem felfelé a ranglétrán. Majd elcsábítottak az IBM-hez, illetve a még külön cégként működő Lotushoz kereskedelmi igazgatónak. Még ma is emlékszem, amikor a HR-es nézte a szerződésemet, kerek szemeket meresztett a nagy számokra, majd kérte, hogy mutassam be diplomámat. Nem volt mit bemutatnom, még nem volt meg, 25 éves voltam. Rendkívül jól sikerült az első év, 140 százalékra teljesítettük a tervet. A Dubaiban tartott világszintű kick-off meetingen emiatt az eredmény miatt sokan veregették a vállamat. De aztán hamar visszakerültem a földre: az IBM-es kollégákkal közös harmadik napon jelentették be a két cég egybeolvadását, egyszerűen bemutatták az új főnökünket. A felháborodás óriási volt, már az aznapi ebédnél volt olyan asztal, ahonnan többen felmondtak. Egy IBM-hez hasonló multinacionális cégben én sem szerettem volna dolgozni. Az nem az én világom, ahol minden a legapróbb részletéig szabályozott. Megértem, hogy egy méret felett csak így tud működni egy cég, de nem szerettem volna egy kis alkatrész lenni. Szittya Tamás visszacsábított a Novellhez, ahol a tanácsadás üzletágat kellett felépíteni. Egy 20 fős cégből 80 fős csapat lett a végére, nagyon jól működött a cég is, a csapat tagjai is félszavakból értették egymást. 2012-re annyira kiforrta magát ez az egész üzlet, hogy már csak üzemeltetni kellett az egészet, már nem volt mit építeni. Ekkor egy korszak lezárult és úgy döntöttünk, hogy máshol folytatom. Az akkori terv az volt, hogy a borászatra összpontosítok.

– A borászattal már novelles korszakodban is foglalkoztál.

– Igen, úgy 2010-ben kezdtem el a borászatot. Minden persze jóval korábban indult, sokat jártunk borkóstolókra. És mindig ott bujkált bennem a gondolat, hogy ezzel komolyabban kellene foglalkozni. Ez nem üzlet, rövidtávon semmiképpen nem az, egyszerűen az örömszerzés a célja. A borászat egyelőre még viszi a pénzt, finanszírozni kell, talán idén lesz az első év, amikor az operatív költségeket kihozzuk. Ez is az a terület, ahol nagyon hosszú időszakra kell gondolkodni, terveket szőni.

Szerencsém volt, mert ráakadtam egy olyan társra (Kanczler András személyében), borászra, aki szívvel-lélekkel csinálja mindezt, ahogy én. Eleinte kétkedve fogadtak Tarcalon. Nem értették, hogy mit is szeretnénk, mit keresünk ott, és jöttek a vicces pletykák. Majd kitaláltuk a Basilicus Borkultúra Központot. Látták a többiek is, hogy ez működik, megnyugodtak, sőt a társaink lettek. Egy olyan helyet álmodtam meg, amely nemcsak a borkultúrát terjeszti, hanem összetartó csapatot kovácsol a helyi közösségből. András hamar belevetette magát a tervek megvalósításába és most már többedmagával érnek el közös sikereket. Közben a borászat is szépen fejlődik, sok helyen nyerünk díjakat, illetve részt veszünk a Furmint USA projektben is, ahol legutóbb a Wine&Spirit magazin az egyik borunkat 90 pontosra értékelte. Nemcsak saját borkóstolókat szervezünk, hanem teljes hétvégét kitöltő programokat. Ebben benne van a borközpont látogatása, de más manufaktúrákhoz is elmegyünk, áthívjuk a kádárt, aki megmutatja, hogy kell a hordót készíteni. A helyi lekvárkészítő is vendégünk, de még a sajtkóstolás is belefér. A jelmondatunk: Éld Újra Tokajt!

– Van a bornak kultúrája hazánkban?

–  Büszkén mondhatom, hogy igen, most már van. Az évtizedek alatt a tokaji borvidéknek sikerült leépülnie, a rendszerváltás korszaka után a mi közös feladatunk lett a pillepalackos bor helyett minőségi nedűt alkotni. Szerencsére, több helyi gazda is felismerte a minőségben rejlő potenciált, megtanult hosszú időre tervezni. A vidék fejlődését mit sem mutatja jobban, hogy megjelent a környéken egy ötcsillagos szálloda is, megértették és látják, hogy ide érdemes befektetni.

– És azután újból megjelent az életedben az informatika.

– Igen, az Oriana formájában. Később léptem be a cégbe, amikor társaim már sok mindent megalapoztak, de tetszett nagyon, hogy itt is lehet építkezni. Kitaláltuk, hogyan vigyük piacra új szemléletű üzleti alkalmazásplatformunkat, az Effectort (a forráskód egy részét megnyitjuk ügyfeleinknek és partnereinknek is, hogy szabadon tudjanak fejleszteni). Összeraktuk a partneri rendszert, majd ezután következik a nemzetközi piac – implementációinkon keresztül már húsz országban jelen vagyunk. Ez a cég folyamatosan fejlődik és már 50-et is meghaladja a létszám. Közben pedig számos nagyvállalatnak szállítunk és folyamatosan jönnek az újabb megkeresések. Most napi 24 órában ez teszi ki életemet, és ebbe igyekszem valahogy beleszuszakolni egy kis borászatot, repülést és családot is.

– Azt látom, hogy a borászatban és az új cégben is az a közös, hogy bevonsz másokat, megosztod a többiekkel is a sikert.

– Nemrég láttam egy számadatot, valamelyik nagy piackutató cégnél. Eszerint az innovatív cégek 80 százalékát a koprodukció teszi ki. Ha közösséget építünk és mindannyian profitálunk a dologból, akkor együtt könnyebben leszünk sikeresek. Egyébként minden barátom, ismerősöm üzleti sikerének tudok örvendeni, nem érzek irigységet. Azokat sajnálom csak, akik mutyizva igyekeznek pénzt csinálni. Görcsösen nem lehet pénzt keresni, sikereket elérni. Ha arra összpontosítok, hogy élvezzem, amit teszek, és így tesz a csapatom is, ezt látja, tapasztalja az ügyfél is. Ő is részese akar lenni ennek az örömnek, így visszatér, magával hozza a barátait is.

– Keresel új kihívásokat?

– Aktívan nem, de szeretném a bennem felhalmozott üzleti tudást és kapcsolatot más üzletek felvirágoztatására használni. Egy barátommal közösen angyalbefektetőként valósítjuk meg más emberek sziporkáit. Nagyon jó látni, hogy például az a dolog, amelyet az ötletgazda több százezer eurós beruházásnak vélt, a dolgok átgondolása után 20-40 ezer eurós befektetésből elindítható. A terv az, hogy egy céggel 3-4 évet foglalkozunk, majd átadjuk az accelerator vagy kockázatitőke-befektetőnek, vigyék tovább.

– Gyermekeid jövőjét hogy képzeled el? Van konkrét terved?

– Nincs, és nem is szeretném megszabni. Szerintem az a fontos, és ezt remélem, gyermekeim is megértik: mindegy, mit csinálsz, de azt csináld jól, hozd ki magadból a maximumot. És azt kívánom nekik, hogy bármilyen szakmát, társat, utat találnak maguknak az életben, legyenek boldogok. Szerezzenek tapasztalatot külföldön, de jöjjenek vissza ide, hogy változtassák meg az országot. Erre nevelem gyermekeimet.

– Feleséged mit szól ahhoz, hogy ilyen sok mindennel foglalkozol?

– Inkább mit szólok én ahhoz, hogy minden projektemben támogat? Nem érdekel, hogy közhelyesen hangzik, kimondom: nélküle én nem lennék ott, ahol vagyok, és ő sem lenne ott, ahol van. Kiegészítjük egymást. Ebben sokat segített az önismeret fejlesztése mindkettőnk számára. Megvan közöttünk az az egyensúly, amely mindennek az alapját adja. E nélkül semmit sem ér a cég, a borászat vagy a repülőszenvedélyem. Ha választani kellene, boldogan lemondanék bármelyikről a társam javára. A kettőnk közötti egyensúly a magja mindennek.