Karrier

toth_monika_invitel
Forrás: Invitel

Új tartalomszolgáltatásokért felelős vezető az Invitelnél

Áprilistól új vezető kerül a tartalomszolgáltatási csapat élére az Invitelnél Tóth Mónika személyében.

A szakember a UPC-től érkezett az Invitelhez, de a cég nem ismeretlen számára, hiszen korábban már több pozícióban is dolgozott a távközlési társaságnál.

Tóth Mónika mintegy másfél évtizedes szakmai tapasztattal rendelkezik a telekommunikációs szektorban. Ez időszak alatt számos területen kamatoztatta tudását, többek között a termékfejlesztés, a tartalombeszerzés, valamint a marketing területén. Az Invitelnél elsősorban a televíziós tartalmakkal kapcsolatos tárgyalásokért és szerződéskötésekért lesz felelős, ezen túlmenően feladatkörébe tartozik a tartalommenedzsment csapat munkájának irányítása és az éves programming stratégia kidolgozása, megvalósítása.

„Bízunk további sikereinkben és növekedésünkben a tv-piacon, amelyben Tóth Mónikának kiemelten fontos szerepet szánunk. Örömünkre szolgál, hogy csatlakozott az Invitel csapatához és sokéves tapasztalatával, valamint dinamizmusával segíti tévé fókuszú stratégiánk megvalósítását, hogy a családok szolgáltatójaként továbbra is mindenki megtalálja majd nálunk az érdeklődésének megfelelő műsorokat, legyen szó tanulásról, ismeretterjesztésről vagy akár szórakozásról” – fogalmazott Langsteiner Marianne, az Invitel Csoport lakossági és kisvállalati üzletágának vezetője.

„Érdekes és izgalmas kihívás lesz számomra újszerű szempontokat figyelembe véve felépíteni egy új kommunikációs és tárgyalási stratégiát az Invitel számára. Úgy gondolom, hogy a Liberty Globalnál szerzett tapasztalattal új nézőpontokat, tárgyalási technikákat, és a partnerek másfajta megközelítését oszthatom majd meg a csapattal. Emellett dinamizmus, fiatalos lendület, fáradhatatlan szenvedély és a szakma iránti elkötelezettség is jellemző rám, ami hosszú távon mind-mind a siker és a közös munka alapjai lehetnek” – mondta el kinevezése kapcsán Tóth Mónika.

A szakember a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján szerzett közgazdász diplomát, szakmai pályafutását az Invitel jogelődjének számító Vivendi Telecomnál kezdte gyakornokként. 2011-től foglalkozik tartalom menedzsmenttel, termék- és szegmens menedzseri tapasztalatait az Invitelnél, a Telenornál és a UPC-nél szerezte. Az Invitelhez történő csatlakozása előtt a UPC Programming és Content Managereként vett részt a vállalat életében.