Karrier

Györkő Zoltán, Balabit
Györkő Zoltán, Balabit
Forrás: ITB

Györkő Zoltán elköszönt a Balabittől és a One Identitytől

Az év exitjének nevezte a sajtó tavaly, amikor januárban kiderült, hogy az amerikai One Identity felvásárolta a védelmi szoftvereket gyártó, magyar tulajdonban lévő Balabitet. Bő egy év telt el azóta, Györkő Zoltán pedig most végleg elengedte felnőtté vált „gyermeke” kezét.

Új fejezetet nyit életében a One Identityhez került Balabit társalapítója és egykori CEO-ja: az üzletember LinkedIn oldalán jelentette be, hogy 19 év szolgálat után továbblép: miután sikeresen levezényelte az integrációt, január végén búcsút mondott a cégnek.

„A teljes felnőttkoromat a Balabitben töltöttem, és nagyon büszke vagyok az elért eredményeinkre. Az általunk gyártott termékekre, az általunk létrehozott üzletekre, az általunk kiszolgált ügyfelekre, valamint a partnereinkre, akikkel együttműködtünk, és végül, de nem utolsósorban arra, hogy az iparág legelkötelezettebb, legtehetségesebb és legkreatívabb embereivel volt lehetőségem együtt dolgozni” – fogalmazott üzenetében Györkő Zoltán.

Az üzletember kérdésünkre elmondta: a következő hónapokat a hosszú évek óta kihagyott pihenésnek és feltöltődésnek, valamint családjának szenteli. „A külföldre történő erős fókuszálás miatt az elmúlt években részben elvesztettem a kapcsolatot a magyar IT- és startup-világgal, kíváncsian várom tehát, milyen ötletekkel, cégekkel találkozom, illetve hol és milyen formában tudom azt a tudást és tapasztalatot átadni, ahogyan érdemes vagy nem érdemes valamit csinálni” – mondta Györkő Zoltán.

A szakember 2018 szeptemberében az év ICT-t menedzsere lett az ITBUSINESS TOP 25-ös szavazásán. Nevét a Balabit közel 20 éves története során ismerhette meg a hazai informatikai szakma. Gyakorlatilag a nulláról építette fel azt a vállalatot, amely 2018 januárjára 250 főt foglalkoztatott, irodával rendelkezett New Yorkban, Moszkvában, Párizsban és Londonban, fejlesztéseit pedig a budapesti és a veszprémi központjában folytatta. 2018 elején ütötte nyélbe azt az üzletet, amely a hazai IT-szakma egyik legnagyobb durranása lett tavaly: az amerikai One Identity felvásárolta a Balabitet, és ez nemcsak a vállalat tulajdonosai számára jelentett rendkívül jövedelmező sikert, hanem a cég által fejlesztet technológiák továbbfejlődése szempontjából is mérföldkövet jelent.