Technology

A Dish viheti a Hulut

A közeljövőben eldőlhet a népszerű amerikai videószolgáltató, a Hulu sorsa. A cég iránt hatalmas az érdeklődés, számos nagy név tett ajánlatot, amelyeknek értékelése még most is folyik.

E-közigazgatási tudásbázis a Corvinuson

Felavatták az e-közigazgatás oktatását támogató első magyarországi Multi Workplace Computing (MWC) laboratóriumot a budapesti Corvinus Egyetemen. Az új tudásbázis segítségével a közigazgatás iránt fogékony nebulók leendő szakterületükről gyűjthetnek gyakorlati tapasztalatokat.

Adó a távszerencsén

A Parlament gazdasági bizottságának elnöke januártól megadóztatná az online szerencsejátékot. Bevezetné a távszerencsejáték fogalmát, és a játékokra havi 20 százalékos adót vetne ki, amit a tiszta játékbevétel után kellene fizetni.

Fél millió it-biztonságra

Szinte kilátástalan harcot folytatnak a hazai rendszergazdák a vállalati döntéshozókkal; eddig még nemigen sikerült meggyőzniük a főnököket arról, hogy évi néhány százezer forintnál azért több pénzt fordítsanak hálózatvédelemre – derül ki egy kutatásból.

Harmincan a pályán

Az immár hagyományosnak mondható Inside itbusiness fogadáson adták át augusztus 30-án a magazin kiadója által életre hívott itbusiness leadership award díjat; nyolcadik alkalommal talált gazdára ez az iparági elismerés. Az öttagú, független szakmai zsűri 30 pályázatból választotta ki a nyerteseket.

Virtuális rendszer, valódi katasztrófatűrés

A virtualizációs technológiák alkalmazása nemcsak a mindennapi üzemeltetést teheti költséghatékonyabbá, hanem a katasztrófatűrő rendszerek kiépítését is.

Köztes szerepben

Magyarországon még kevéssé fizetnek bankkártyával az emberek online vásárláskor. Pedig az eljárás biztonságos, s a bankfüggetlen fizetési szolgáltatók is ösztönözhetik a fizetés e módját értéknövelt szolgáltatásokkal.

Terv szerint

Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az ország csaknem teljesen lefedetté váljon nagysebességű mobilinternetes hálózatokkal.

Rácsok és felhők

A grid computing nem új fogalom, de vajon ugyanazt jelenti-e most is, mint kezdetben, vagy a technológiák fejlődésével és az alkalmazások „felhősödésével” a számítóhálózatnak vagy rácsnak nevezett grid is, csendes evolúcióval, beáll a láthatatlan informatikai közműszolgáltatások sorába? A helyzet nem egyértelmű.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top