Technology

Felemás győzelmet aratott a Google

Egy közel egy éve húzódó per végére került pont az elmúlt napokban amelyet a Google indított az Egyesült Államok Belügyminisztériuma ellen, kifogásolva a szervezet közbeszerzési eljárását.

Legózz iPhone-nal!

Azt már eddig is tudtuk, hogy a technológia nem idegen a Legótól. Most csak összehozták az iPhone-t a valódi Lego-kockákkal.

Licencdíjat fizet a Samsung

Hosszas vita után megegyezett egymással a Microsoft és a Samsung az Androidos készülékeket érintő jogdíjakról. A két cég megállapodása szerint a Samsung minden eladott telefon és táblagép után fizet a Microsoftnak.

Megszűnhet az iPod

Míg a legtöbben az iPhone 5 bejelentésére koncentrálnak az Apple idei októberi sajtóeseményén, néhányan a cég zenelejátszóját, az iPodot temetik.

Banki irányok és kapcsolódások

A gazdaságilag nehezebb időszak új belépőket hoz a pénzintézeti piacra, amelyek a meglévő bankoktól próbálnak ügyfeleket szerezni. Ez pedig nem megy másként, mint jövőálló, innovatív pénzügyi alkalmazások fejlesztésével.

Személyes bizalom irányít

Elsősorban információhiányra és a rossz tapasztalatokra vezethető vissza, hogy, hogy a kisvállalatok bizalmatlannak tűnnek a informatikai szolgáltatókkal szemben. A személyes bizalmat pedig nem egyszerű megnyeri egyetlen szolgáltatónak sem

Minden másképp lesz

A kedden és szerdán zajló Informatikai Biztonság Napja (ITBN) első napján jövőkutatók próbálták felvázolni, mire számíthatunk 2111-ben és addig; a másnapi plenárison aztán az etológus mondta, hogy ne higgyünk a jövőkutatóknak.

Elfordítod: lefordítja

Hetek óta ódákat zeng a nemzetközi sajtó egy új iPhone-os tolmácsapplikációról (nem kell többé nyelveket tanulnunk!), foglaljuk össze, pontosan mit is kínál az emberiségnek a Vocre.

Veszélyben a kínai vállalatok részvénykibocsátása?

A napokban került a gazdasági híroldalak címlapjára egy lehetséges új kínai szabályozás, ami jelentősen megnehezítené az ázsiai vállalatok külföldi tőzsdei kibocsátásait és a külföldi befektetők helyzetét az országban.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top