Technology

Csalódtak az Apple-fanok, Jobs pedig otthon maradt

Vegyes a fogadtatása az Apple várva-várt médiaeseményén bemutatott új iPhone-nak, amely mégsem 5-ös lett. Sokak szerint ez az egyetlen probléma. A forma változatlan, a tartalom sokat javult.

Letiltatná Európában az új iPhone-t a Samsung

Közvetlenül az Apple keddi sajtóeseménye után a Samsung keresetet nyújtott be a Francia és Olasz bíróságokon annak érdekében, hogy megakadályozza a legújabb iPhone európai forgalmazását.

Megszűnik a Napster

12 éves működését fejezi be idén a világ egyik első filecserélő és online zenei szolgáltatása a Napster. A céget nemrégiben megvásárló Rhapsody bejelentette, magába olvasztva megszünteti riválisát.

Összefogást sürgetnek Kína ellen

Szokatlanul éles hangnemben támadta Kínát egy kongresszusi meghallgatáson a Mike Rogers republikánus képviselő, a nemzetvédelmi és hírszerzési ügyeket felügyelő bizottság elnöke.

A Symantec szoftvercég marad

Az integrált célhardverek egyre fontosabbá válnak a felhasználók, és így a Symantec számára, de a cég továbbra is megmarad platformfüggetlen szoftvercégnek – mondta a vállalat elnök-vezérigazgatója munkatársunknak adott exkluzív interjújában.

Hotmail a szürkék ellen

Megújult a Hotmail. A márka felfrissítésének menetében a Microsoft harcot hirdetett az „egyéb” kategóriához tartozó (nem spam, de nem is fontos) e-mailek ellen is.

Áttörés a mobilfizetésben?

Áttörést hozhat a mobiltelefonos fizetésben egy magyar találmány. A világújdonság lehetővé teszi a bankoktól és a mobilszolgáltatóktól független mobiltelefonos vásárlást és számlafizetést.

Az iPad-et is védi a Symantec

Adatvédelem az iPadre, biztonság a felhőbe, egységes menedzsment a virtualizált rendszereknek – a Symantec az összes divatos biztonsági aggodalomra igyekszik megoldást kínálni Vision 2011 konferenciáján.

Bizonytalan a Playbook jövője?

Az elmúlt napokban több ellentmondásos hír is napvilágot látott a Research in Motion táblagépével kapcsolatban. A cég fennállása során először cáfolt pletykákat, ám egyelőre nem túl hitelesen.

Jack Ma megvenné a Yahoot

A trükkös kiszervezéseivel és szabados szerződésértelmezéseivel saját birodalmat építő Jack Ma a múlt héten bejelentette, megvenné egykori munkaadóját a Yahoot.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top