Technology

Dübörgő piac

Egyre többen aggódnak okostelefonjuk miatt, ezért a felhasználók mindinkább fogékonyak arra az újszerű lehetőségre, hogy biztosítást kössenek eszközeikre. Régiós szinten is rekord mennyiségű biztosítást kötöttek idehaza az elővigyázatos ügyfelek.

Újragondolt vevői értékek

A közösségi média arra készteti a vállalatokat, hogy újragondolják a vevői érték meghatározásának módját. Ez átalakíthatja az ügyfélkapcsolati stratégiákat is, ugyanis a vevői érték mérésének eddigi módszerei kizárólag a fogyasztók költésén alapulnak, ráadásul a web 2.0 korában az egyén viselkedésének és lehetséges értékének csak a töredékét veszik számba.

Speciális munkaerőt képeznek

Olyan szakemberek felkészítése kezdődik, akik a hazai lakosságot sújtó gyakori betegségek felismerésében lehetnek a társadalom hasznára.

Budapest hív

Szakmai körökben közismert, hogy a cégek ügyfélszolgálatán majdnem minden harmadik telefonon érdeklődő nem jut hozzá a számára szükséges információhoz. E helyzet javításának szándéka is vezérelhette a szakkiállítás szervezőit.

Analitika a lelke mindennek

A rút valóságon okossággal úrrá lehet lenni, de legalábbis enyhíthetők a gondok. Ezért ajánlott minden szervezetnek az üzleti analitika és az üzleti intelligencia alkalmazása.

Ötvenből hat magyar

A Deloitte Technology Fast 50 listájára idén nyolc közép-európai ország vállalatai kerültek fel, a cégek átlagos növekedési üteme 1068 százalék volt. Hazánkat az idei évben hat vállalat képviselte.

Vigyázz Google, jön Siri!

A felhasználók hamar megszerették az iPhone 4S cserfes személyi asszisztensét, de a technológia kezdeti kifejlesztését támogató üzletember szerint a Siri sokkal többre hivatott, mint amire most használják.

Kínában nincs is cenzúra

Megérkezett Kína válasza az internetcenzúrát firtató amerikai kérdésre. A hivatalos reakció szerint az ázsiai országban e téren minden oké.

Több, mint felhő

Az elkövetkező időszakban alapvető fordulat várható az üzleti versenyben és a számítási felhő alkalmazásában, amely a nagyvállalatok számára új platformot jelenthet az értékteremtésre és az értékközvetítésre – bár ma még a vállalatoknak alig harmada barangol a felhőben.

A leggyorsabb ötven

Idén hat hazai vállalat került fel Deloitte közép-európai „Technology Fast listájára, amely a térség ötven leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatát értékeli. 2011-ben a leggyorsabb magyar a 19. lett az abszolút rangsorban.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top