Strategy

Az ENSZ elfogadta az első globális MI-határozatot

Az ENSZ Közgyűlése egyhangúlag elfogadta a mesterséges intelligenciáról (MI-ről) szóló első, globális határozatot, amely arra ösztönzi az országokat, hogy biztosítsák az emberi jogokat, védjék a

Az USA beperelte az Apple-t

Az amerikai igazságügyi minisztérium és 15 állam beperelte az Apple-t, azt állítva, hogy az iPhone-gyártó monopolizálta az okostelefonok piacát, valamint ártott a kisebb riválisoknak, és

Irány a felhő, de nem mindegy, hogyan

Mielőtt a pilóták felszállnak a felhők közé, kötelező egy ellenőrzési listát lefuttatniuk, hogy a gép minden tekintetben készen áll-e a biztonságos indulásra. A vállalatoknak szintén

Európai mérföld- és sarokkő

Tavaly októberben írtunk az akkor még tervezet formájában lévő az AI Act-ról, az Európai Uniónak a mesterséges intelligencia területét szabályozó rendeletéről. Azóta felgyorsultak az események,

MI, biztonság, HR

A mesterséges intelligencia nemcsak segíthet, hanem rosszul alkalmazva árthat is vállalatunknak. A geopolitikai változások mellett az IT-vezető figyeljen a tehetséges kollégák megtartására, de ne feledkezzen

Szoftver – és ami körbeveszi

Március ötödikén, Budapesten rendezte meg az ITBUSINESS a Software & Technology 2024 konferenciát. A rendezvényen előkerült minden, ami 2024-ben a szoftverek témáját érintheti: a mesterséges

Szoftver itt, szoftver ott, szoftver mindenütt

Jól döntöttünk, amikor tavaly után idén is a szoftvervilágot tettük meg márciusi konferenciánk központi témájává. Nemcsak az ITBUSINESS Software & Technology 2024 iránti érdeklődés, de

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top