ICT-market

Az ALSO brit disztribútorral erősít

A versenyhatósági jóváhagyások megszerzését követően a svájci székhelyű, Magyarországon is jelen lévő ALSO Group birtokába kerül az egyik legnagyobb brit informatikai disztribútor, a Westcoast. A

50 éves a Microsoft – és még mindig éhes

Ötven év telt el azóta, hogy két tinédzser barát, Bill Gates és Paul Allen megalapította a Microsoftot egy új-mexikói bevásárlóközpont kis irodájában. Ma a cég közel 3 ezer milliárd dollárt ér, és a világ második legértékesebb tőzsdei vállalata, közvetlenül az Apple mögött.

Intel

Intel és TSMC közös chipgyártó vállalatot alapíthatnak

Az Intel és a világ legnagyobb bérgyártója, a tajvani TSMC előzetes megállapodásra jutottak egy közös vállalat létrehozásáról, amely az Intel amerikai chipgyártó üzemeit működtetné – számolt be a The Information két, az egyeztetésekre rálátó forrásra hivatkozva. A hírek szerint a TSMC 20 százalékos részesedést szerezne az újonnan alapítandó cégben. A lépés mögött az amerikai kormányzat nyomása is állhat: a Fehér Ház és a Kereskedelmi Minisztérium hosszú ideje próbálja ösztönözni a két technológiai óriást, hogy közös megoldást találjanak az Intel elhúzódó nehézségeire.

Az Amazon is megvásárolná a TikTokot

Az Amazon az utolsó pillanatban ajánlatot tett a TikTok amerikai működésének felvásárlására – mindössze napokkal azelőtt, hogy életbe lépne az Egyesült Államok által megszabott határidő, amely szerint a kínai tulajdonostól meg kell válni, különben az appot betiltják az országban. A helyzetet ismerő források szerint azonban a tárgyalásokban részt vevő felek nem veszik túl komolyan a kereskedelmi óriás lépését.

Az OpenAI értéke 300 milliárd dollárra ugrott a 40 milliárdos tőkeinjekció után

Hétfőn hivatalosan is bejelentette az OpenAI, hogy sikeresen lezárta a valaha volt legnagyobb magántechnológiai finanszírozási körét, számolt be róla a CNBC. A 40 milliárd dolláros tőkebevonás nemcsak új rekordot állított fel, hanem az MI-fejlesztés élvonalában működő vállalat értékét 300 milliárd dollárra emelte.

Elon Musk 33 milliárd dolláros üzletben egyesíti az xAI-t és az X-et

Elon Musk xAI nevű mesterséges intelligencia startupja felvásárolta az általa irányított X platformot – a korábban Twitterként ismert közösségi hálózatot – 33 milliárd dolláros értékelés mellett, számolt be róla a Bloomberg. A két vállalatot egyesítő új cég neve XAI Holdings, amely Musk bejelentése szerint összesen több mint 100 milliárd dollár értékűvé válik, ha nem számítjuk bele az adósságokat.

A 207 millió dollárért elkelt Napster visszatér a zenei világba is

Több mint 25 évvel azután, hogy a Napster felforgatta a zeneipart, most új tulajdonoshoz került 207 millió dollárért. Az új tulajdonos az Infinite Reality nevű 3D technológiai vállalat, amelynek célja, hogy virtuális 3D tereket hozzon létre, ahol a zenerajongók közösen élvezhetik a koncerteket vagy zenehallgatási eseményeket.

A kvantumszámítógépet fejlesztő PsiQuantum tőkét gyűjt

A kvantumszámítással foglalkozó startup, a PsiQuantum legalább 750 millió dollárt kíván összegyűjteni egy 6 milliárd dolláros előzetes értékelés mellett – közölte a Reuters a témában jártas forrásokra hivatkozva.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top