Hírháttér

Felkészülés a jövőre

A technológiai fejlesztésről az ügyfélkiszolgálásra tevődik át a hangsúly.

Netes „honfoglalók”

Tavaly minden eddiginél több doménnév-vitában kellett döntést hoznia az erre szakosodott ENSZ-szervezetnek.

Nem lesz negyedik

A mobilpályázat megszüntetését elsősorban a gazdasági válsággal indokolják.

Ügyfélközpontú e-ügyintézés

A közigazgatás-fejlesztés célja az eddigi hivatal- és ügyközpontú közigazgatási folyamatok ügyfélközpontúvá alakítása.

Üzleti architektúra a közigazgatásban

Az e-közigazgatási keretrendszer lényeges tulajdonsága az együttműködés megteremtése az alrendszerek között, illetve az eljárásrendek, jogszabályok pontos követése. Mindezt a szolgáltatásorientált architektúra teszi lehetővé – akár az üzleti világban.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A kockázat is változik

Ahol az „együtt sírunk, együtt nevetünk” elvét alkalmazzák, ott a dolgozók is elfogadóbbak a nehézségek idején.

Kódolt információ

Az online és az offline felületek összekapcsolása főként a hirdetőket érdekelheti.

Tarifát tettek a tűzre

Hat eurócenttel mérsékelné a mobiltelefonos barangolás díját az Európai Parlament.

Akadozik az e-kereskedelem

Az utóbbi két évben 6 százalékkal nőtt az e-kereskedelem Európában, a határokon átnyúló internetes vásárlás azonban továbbra is számos nyelvi és szabályozási akadályba ütközik.

Szolgáltató állam, együttműködés

Az E-közigazgatási Keretrendszer létrehozásának elsődleges célja azoknak a szabványoknak, követelményeknek és eljárásrendeknek a meghatározása, amelyek szavatolják az alrendszerek együttműködését.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top