Cégvilág

Apple Spotify

Így úszná meg az EU-s szabályozást az Apple

Immár az EU trösztellenes szabályozóinak ellenőrzésén múlik, hogy az Apple és az Európai Bizottság kapcsolatában új, tiszta lapot sikerül-e nyitni. A tét nem kicsi: megfelelő körülményeket

A Bosch Rexroth 2023-ban növelte árbevételét

A Bosch Rexroth a 2023-as pénzügyi évben ismét dinamikusan növekedett. Az árbevétel az előző évhez képest 7,5 százalékkal, mintegy 7,6 milliárd euróra emelkedett. A növekedést

Jó adat, felhő alapú MI – kész is a versenyelőny

 A cégek digitalizációja egy életút, amely hosszú és kihívásokkal övezett ugyan, de akadnak társak és akadnak szerencsére az átalakulást segítő eszközök is. Stréling Norbert, a

Kell az egyensúly

Kiegyensúlyozott, koherens megoldás(ok)kal lehet azokat a régebbi rendszereket kiváltani, amelyek sokszor megbújnak a nagyvállalatok üzleti folyamatait működtető, központi rendszerek vagy a divattrendek árnyékában. Rájuk gyakran

Elon Musk szerint egy brazil bíró elárulta a népét

Az Elon Musk és Brazília közötti helyzet a hétvégén eszkalálódott: a legfelsőbb bíróság bírája vizsgálatot indított a milliárdos ellen, miután Musk közölte, hogy újra aktiválja

Eljárást indított a GVH az eMAG Kft-vel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Kft-vel (eMAG-gal) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – tájékoztatta a

A Telvice MI-megoldásai az üzemeltetésben

A mesterséges intelligencia (MI) minden szegmensben egyszerre és robbanásszerűen jelent meg, de természeténél fogva az IT-ban hozta a legnagyobb változásokat. Az egyik látványos terület, ahol

Új élet a régi vasaknak

Nem egyszerű feladat a használt IT-eszközök számára új lehetőségeket találni a piacon. Sokan egyszerűen csak drágán kezelhető elektromos szemétként tekintenek az egykorvolt szerverekre, céges laptopokra

Udo Würtz, CDO, Fujitsu

Akarsz saját mesterséges intelligenciát?

Saját adatokkal feltöltött generatív mesterségesintelligencia-rendszereket építhetnek ki a szervezetek a Fujitsu megoldásainak segítségével.   „A mesterséges intelligencia nem veszi figyelembe a gallérod színét” – ezzel

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top