Cégvilág

326 ezer eurós befektetéshez jutott a Redmenta

326 ezer euró befektetést kapott a budapesti székhelyű Redmenta, nem sokkal azt követően, hogy díjazták a világ legrangosabb oktatástechnológiai versenyén, a Bett Awards-on. A forrást

Siemens-E.ON Hungária megállapodás született

Több vármegye áramellátását irányító szoftver újul meg: az E.ON Hungária Csoport áramhálózatának üzemirányító szoftverére kiírt megbízást a Siemens Zrt. nyerte el.   Az E.ON Hungária

A Bosch cégcsoport 2023-as árbevétele

A Bosch cégcsoport 2023-ban 2207 milliárd forint árbevételt ért el Magyarországon, beleértve a nem konszolidált vállalatok árbevételét, és a saját vállalatok közötti kereskedelmet is, és

Temu

Bajban a Temu az EU-ban?

Komoly vádakkal illették az egyre ismertebb kínai online szuperkereskedő céget, a Temu-t. A saját adatai szerint havi 75 millió felhasználóval rendelkező cég az európai fogyasztóvédelmi

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top