technológia

32_IPAD-TOILET_420
Forrás: -
Háromszor jobb tablettel

Mellékhelyiségbe költöztek a webes áruházak

A tabletek mobilitásának köszönhetően az emberek a kanapén, az ágyban, a konyhában és igen: a vécén ülve is vásárolnak.

Az amerikai SeeWhy cég kis felméréséből az derül ki, hogy az emberek már nem az íróasztalra görnyedve kattintgatják az egeret és vásárolnak, hanem a házban mindenfelé magukkal viszik tabletjüket és ha találnak egy kényelmes helyet, rögtön elfoglalják és vásárolnak.

 


 

 

A felmérésben ezer tablettulajdonost kérdeztek meg, hogy a ház mely részében vásárolnak szívesen. A kérdőíven egyszerre több választ is bejelölhettek. Többségük, 44 százalékuk a nappalit választotta, második helyezett a hálószoba volt 23 százalékkal, harmadik a konyha 19 százalékkal, kinti helyszíneket – terasz, kert – az esetek 14 százalékában választották. A mellékhelyiség lett az utolsó helyezett a maga 10 százalékával. Vagyis a vécén ülve is előszeretettel vásárolunk már.

A céget nem csak a kíváncsiság vezette a felmérés elvégzésében, az adatok segítik népszerűsíteni azt a megoldásukat, mely az online vásárlást abbahagyó ügyfeleket igyekszik visszacsalogatni. A vásárlási helyszínek mellett a cég 21 millió tranzakciót is elemzett. Az innen kinyert adatokból azt tudták meg, hogy mobileszköz esetében a felhasználók háromszor nagyobb gyakorisággal vásárolnak tablet segítségével, mint okostelefonnal. Az ok egyszerű: nagyobb képernyőn kényelmesebben tudjuk megadni a vásárlás befejezéséhez szükséges adatokat.