technológia

26_commongunsense.com_420
Forrás: -
Netikett 2014

Agyadra mennek a posztok

A közösségi média működésének létezik néhány olyan íratlan szabálya, amelyeket ha úgy általában betartanánk, akkor valószínűleg nem tennénk nap mint nap tönkre egymás felhasználói élményét. Ezt elkerülendő, a szerintünk legidegesítőbb posztolási szokásokat gyűjtöttük most egy csokorba.

Minden embert más-más impulzusok érnek a környezetéből, a közösségi média pedig egy olyan platform, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy ezeket az impulzusokat olyanokkal is megoszthassuk, akik közvetlenül nem vehettek részt személyes élményünkben. Vagy csupán azért, mert olthatatlan vágyat érzünk arra, hogy a velünk történt – akár legapróbb és legjelentéktelenebb – dolgokról rendszerint tájékoztassuk ismerőseinket. És nyilván a mi ismerőseink is szívesen megosztanak magukról mindenféle infókat.

Akkor van baj, amikor a megosztott tartalom és az azt megtekintő ismerősünk érdeklődési körének egyáltalán nincs közös része. Van, akit egyenesen felzaklat, amikor már a huszadik kiskutyás képet nyugtázza a hírfalán, nem beszélve a sokszor idétlen szelfikről, jótékonykodó körüzenetekről, robothirdetésekről, s mindenféle kéretlen szemétről, amellyel még eláraszthatják a newsfeedünket. Azt a hőn áhított felhasználói élményt is elrontják, amelyért egy átlag netpolgár rendszerint rápillant például a Facebookjára. Természetesen létezik megoldás: egyszerűen le kell tiltani az illető hírfolyamát, aki a számunkra agyfrászt okozó poszt merényleteket elköveti. Igen ám, de honnan tudjuk, hogy mi nem vagyunk ugyanolyan idegesítőek mások számára? Nos, hogy biztosra mehessenek olvasóink, összeszedtük a szerintünk legidegesítőbb posztolási szokásokat, amelyek szerintünk a legtöbb embernél kiverhetik a biztosítékot. Következzenek tehát a főbűnök, amelyeket egy social media felhasználó elkövethet.

 


 

 

Oszd meg és uralkodj!

Az eredeti mondást és annak lényegét valószínűleg nagyon félreérthették azok a posztolók, akiknek egyértelmű ismérve éppen az, hogy ha kell, ha nem, posztolnak. Persze lehet, hogy számukra minden információ értékes, és megosztanák legszívesebben az egész világgal, de az ég szerelmére, tényleg komolyan gondolják, hogy az minden ismerősüknek (baráttól az üzlettársig) érdekes lesz? Nem valószínű. Sajnos még mindig rengeteg az olyan felhasználó, aki képtelen volt felnőni a webkettőhöz, szinte mindent használ mindenre, ami a posztolási szokásainál is visszaüt. Egy nagy rakás webszeméttel. Náluk talán csak azok a júzerek gázosabbak, akik folyton arról okoskodnak, hogy mire kellene igazából használni a közösségi szájtot – de a cikk írója természetesen ez alól kivétel…

 

Gyerek, kutya

Mondhatnánk úgy is, hogy a fenti túlmegosztás egy alkategóriájáról van szó. Nincs azzal baj, ha valaki rajong a gyerekekért, lehet, hogy éppen babája született, legszívesebben minden percben posztolna vagy száz cuki kis fotót róla, hogy az egész világ láthassa.

Nincs azzal se baj, ha valaki nagy állatbarát, kutyákért, macskákért, vagy éppen lovakért (hány állatfaj is van?) rajong. A rajongás normális, van, aki a harckocsikért rajong, s azt szívesen osztja meg másokkal. A gond azzal van, amikor egy héten már az ötvenedik kisgyerekes, cuki kisállatos vagy tankcsatás képpel szembesülünk, legszívesebben lekaparnánk a tapétát. Mind a macskafotók, mint a gyűlöletük mémmé váltak a weben, aki ilyet posztol spontán, elég jól tudhatná, hogy 100 ismerőséből 99 mérges lesz.

A szokásos házikedvenceknél különlegesebbek tartói saját csoportokat tartanak fenn. Ha mondjuk a madárpókosoknak nincs magyar nyelvű közössége, legyen ez egy okkal több a nyelvtanulásra.

 

A közösség naivjai

Ők azok a felhasználók, akik szinte minden hamis ökörséget komolyan vesznek. Lehetne ez az ő problémájuk, de velünk is megpróbálják elhitetni. Nem igaz, hogy ki fognak irtani egy csomó kiscicát, ha nem fogadjuk örökbe őket. Nem élnek köztünk gyíkemberek, nem (azzal) akarják minden évben kiirtani az emberiséget (amit a Facebookon híresztelnek). Az írott szöveg hitele még mindig hat. Nem kell elhinni bármit, ami szembejön az interneten. Utána lehet nézni, a legtöbb hangzatos rémhír évek óta kering neten. (Még a rákos magyar gyerekeké is. Ezúton is jelezzük a valóban rákos gyermekek szüleinek – és jóakaróiknak! –, hogy vannak lényegesen hatékonyabb, internetes, közösségi segítségszerző lehetőségek. – A szerk.)

 

Nyelvtannácik

Nagyon is méltányolható, amit sokan a magyar nyelv iránt érzett aggodalmuk miatt tesznek: kigúnyolnak másokat rossz helyesírásuk miatt. De azért nem kellene máglyán elégnie mindenkinek, aki véletlenül pontos jével írja le a „folytatást, és ly-nal a „fojtószelepet”. Viszont gyakran éppen azok válnak nyelvtannácivá, akik maguk sem ismerik jól a Magyar Helyesírás Szabályait. Sokszor kapunk totál hamis dörgedelmet az arcunkra helyesírási vétkünk miatt. Semmi értelme egy közösségi platformon vagy bármilyen internetes felületen. Az online, személyes kommunikáció alapvető célja az információcsere, azzal kell foglalkozni, hogy a másik üzenete értelmezhető és releváns-e az adott témában. Ha igen, kit érdekel, ha nem tudunk valamit pontosan leírni? (Hangsúlyozzuk: személyes kommunikációról van szó. Kommentekről, „civil” posztokról, fórum-bejegyzésekről. A tömeges fogyasztású tartalom befolyásolja a közbeszédet, és így, közvetve, a helyesírást is: ha valakinek a blogja többezres látogatottságot nyer, már elvileg kötelessége lenne helyesen írni: hozzáértő szerkesztőt alkalmazni. – A hivatalból nyelvtannáci szerkesztő.)

 

Reklámzabálók

Nem az a baj, hogy fogyasztják, hanem az, hogy gyakran meg is osztják a hamis, lehúzós reklámokat. Ezek átverések,  szemen szedett hazugságok. Hogy lehet elhinni, hogy egy cég annyi iPhone-t kapott ajándékba, hogy „rájuk rohadt”, ezért kénytelenek kiosztani a posztot lájkolók körében?! Ostobaság. Alaposan nézzünk utána az ilyenek hitelességének, mielőtt megosztanánk ebédidőben az egyik kedves kollégánkkal. Akkor, is, ha a megosztás csak egy kattintás. Három kattintással kiderül, hogy előbb fizetnünk kell, csak aztán kapunk valamit, ha egyáltalán. Ne csodálkozzunk, ha előbb-utóbb valaki „feljelent” minket digitális környezetszennyezésért.