technológia

32_Example-overview-Erin_420
Forrás: -
Minden másképpen ugyanaz

A profilozás jéghegycsúcsán

Mi kell ahhoz, hogy profilozni tudjunk közösségimédia-profilokból? Józan ész, emberismeret, rutin. És hogy megzavarjuk a profilozókat? Ugyanaz.


 

Nyolc évnyi community management, némi emberismeret, az íróasztal sarkáról éppen hogy lelógó Atkinson. (Atkinson–Hilgard: Pszichológia. Alapmű. – A szerk.) Pont elég ahhoz, hogy le tudjam vonni a konklúziót az emberiség internetet használó részéről, majd aztán az emberiségről is (ez általában nem tűr nyomdafestéket), némileg később az online személyiségekről, illetve a kettő közti párhuzamokról. Az online személyiség idealizált „én”: ha posztolunk, kedvencekről, sikerekről, új élményekről posztolunk a leggyakrabban, problémákról, félelmekről, kétségekről, megaláztatásokról alig, ha egyáltalán. Ez köszön vissza a University of Salford 2012-es social media kutatásából is: a megkérdezettek fele olyannyira konstans összehasonlítási félelemben éli életét a Facebook és a Twitter előtt, hogy egyenesen azt állítja: életüket a social media rosszabbá teszi.

A profiljainkat tehát sikerorientáltnak építjük fel, önpromóciós felületnek inkább, mint naplónak, ezek jeleiből (mikor posztolunk, milyen néven, mit és mennyire személyeset, stb.) pedig konzisztensen lehet véleményt alkotni személyiségünkről, még akkor is, ha ezzel nem értenénk egyet. Ahhoz pedig tudatos, szubverzív (felforgató, konspiratív – A szerk.) munkára van szükség, hogy szándékosan teljesen más képet fessünk magunkról az interneten. Ha nem médiahoax, bevezető kampány vagy art projekt a célja, akkor gond van.

Statisztika zene nélkül

Ha még több, de zenéhez nem kötődő adatot akarunk feldolgozni, rengeteg ingyenes jelentést tudunk lekérni. A Facebookhoz mindenképpen a Wolfram Alpha ingyenes Facebook Reportját javasoljuk, Twitterhez a Tweetstatsot, Instagramhoz a Statigramot, illetve mindenhez és minden máshoz a SumAllt, amely Foursquaretől a PayPalig legyűjti és ábrázolja adatainkat. (A legszebb és legizgalmasabb vizualizációt a Foursquare Time Machine szolgáltatja, és egyúttal el is csodálkozhatunk, hogy miért pont olyan helyekre járunk, ahova, de ezt majd mindenki lerendezi saját magával.)

Mit mond a profil?

Arcképet nem mutató vagy azt torzító avatar: erős önbizalomhiány, túl sok selfie szintén. Helyesírási hibák: figyelmetlenség vagy az iq ablakon kihulló pontjai. Név+szám felhasználónév: átlagos, fantáziátlan személyiség (vagy rejtőzés e mögé).

Az evidenciák sorolása könnyen meggyőzhet minket, hogy a józan ész roppantul sokat tud segíteni egy profil visszafejtésében, az első zsigeri megérzés meg általában igaz. Az evidenciák felsorolását talán David Stillwell fejlesztette egy következő szintre, amikor párhuzamokat húzott a személyiségjegyek és a Facebook like-jai között, de nem sokkal sikerült tovább lépnie annál, hogy az okosabb emberek okosabb dolgokat néznek, az egyszerűbbek meg egyszerűbbeket. Ebben viszont legalább az a jó, hogy a munkaügyeseket nem kell külön képezni a jelentkezők háttérvizsgálatára. A Northern Illinois University’s College of Business kutatásai ugyanis egyértelműen rávilágítanak: a Facebook alapú személyiségprofilozás jóval hatásosabb, mint egy átlagos Big Five pszichometrikus teszt.

Amikor a hangok mesélnek

A tapasztalat és a kutatások egyaránt azt mutatják, hogy zenei ízlésünk többet mondhat el rólunk, mint azt szeretnénk. Természetesen attól, hogy Stinget, Vangelist vagy Front Line Assembly-t hallgatunk, még nem derül ki, hogy mi van a hűtőnkben (igaz, a kedvenc alkoholt és árkategóriáját talán előrevetítheti), de a statisztika, ahogy a mellékelt ábra mutatja majd, meglepő dolgokra képes.

Meglepő adatokat publikál például időről időre a brit Tastebuds.fm oldal. (tastebud: ízlelőbimbó… – A szerk.) A zenerajongást és a randizást kombináló közösségi oldal a felhasználók kedvenc zenekarait kombinálja egy személyiségteszttel, ebből pedig olyan posztokat szülnek, amelyek néha meglepő igazságokat, néha pedig szenzációhajhász főcímeket ígérnek, általában fele-fele megoszlásban.

A kutatások szerint például a Nirvana-rajongók a legesélyesebbek arra, hogy rögtön az első randin ágyba bújjanak valakivel (az indikátorok listáján utánuk a Metallica, a Linkin Park és Kanye West következik). A lista másik végén a visszafogottabb viselkedéshez kötődő zenészek között találjuk a Coldplay-t, Adele-t vagy Lady Gagát. A Tastebuds külön erre gyártotta a beszédes nevű, az egyes zenészek rajongóit sztereotipizáló Stereotype.fm oldalt. A projektet sajnos 2014 elején lezárták, de a különféle sajtóanyagokból még így is kiderül, hogy Elton John rajongóinak nagy eséllyel van legalább egy tetoválása, a Kylie Minogue-rajongók legtöbbjét már megcsalták és a Nickelback rajongók nagy eséllyel egyetértenek a halálbüntetéssel.

Mikre figyeljünk?

Privacy beállításokat a maximumra, ha kell, hozzunk létre csoportokat, akik jobb, ha kevesebbet látnak. A felhasználónév lehet konzisztens, de olyan tartalmat, amelyet nem szeretnénk feltétlenül a saját nevünkhöz kötni, más néven indítsunk. (Randioldakon gyakori jelenség, hogy alig töltik ki a felhasználók a profiljaikat, de a felhasználónévre vagy a profilban elrejtett információkra Facebookon rákeresve minimális energiabefektetéssel megtalálunk egy teljes profilt. Avatarfotót amúgy Google Image search segítségével is megpróbálhatunk keresni.) A barátaink vagy ismerőseink szeme rámozdul mind az anomáliákra, mind a mintákra, ezt is érdemes észben tartanunk. Ami a legfontosabb: amiről jelet hagyunk, az ott is marad, úgyhogy óvatosan posztoljuk ki legőszintébb dolgainkat vagy nem éppen publikus képeinket.

A Tastebuds sok tekintetben a Last.fm

zenerajongóknak szánt közösségi oldalára építkezve hozta létre sajátját – jogosan. A Last.fm adatbázisa ugyanis felmérhetetlen értékű hallgatási szokásokat tár fel, ha pedig tényleg profilozni akarunk, érdemes a last.fm-re épülő (last.fm/group/Stats) statisztikai appokra építeni, amelyek nem csak vizualizálják hallgatási szokásainkat, hanem akár azt is megmutatják, hogy hallgatott zenéink alapján hány évesek és milyen neműek lehetünk.

A szociológiai alapú zenekutatások sajnálatosan a közhelyekben dúskálnak: mindenki, aki vájt fülűnek tartja magát és–vagy zenerajongókkal volt sokáig összezárva, elég jó közhelyeket tud levonni egy zsáner átlagos hallgatójával kapcsolatban: mindez azonban kevés. A Roanoke College kutatásaiból olyanokat tudhatunk meg, hogy a komplex zenék iránt érdeklődők nyitottabbak az új élményekre, kielégítő szellemi ingerekre van szükségük, a boldog-gyors-ütemes zene kedvelőinek meg nagyobb az önbecsülése. Virgil Griffith azt kutatta, hogy korrelál-e az iq a zenei ízléssel, majd megállapította, hogy az intelligensebb zenerajongók Beethovent hallgatnak, a nem túl intelligensek meg Li’l Wayne-t, a kutatás persze megismételhető, de az biztos, hogy munkainterjú hasznos alapelemeként még nem használ a szakma zeneiízlés-tesztet.

Még.

Planetdamage

(A szerző a tapasztalatait és rutinját az ld50.hu közösségi oldal alapítójaként, majd a Dragontape és a Tastebuds oldalak community managereként szerezte.)