Legfrissebb

Sarkozy Twitter
Forrás: twitter

Sarkozy a Twittert is beveti

Nicolas Sarkozy bejelentette: ismét indul az elnökválasztáson. Állítólag kevés az esélye az újrázásra, így az újabb szavazók meghódítása érdekében minden létező csatornán nyomulnia kell.

Nagy nap volt ma Nicolas Sarkozy életében: a francia elnök bejelentette, hogy a következő választásokon is elindul az államfői posztért; emellett a politikus ma nyitotta meg twitteres képviseletét is.

Az első nap mérlege
Az első nap mérlege

„Üdv mindenkinek, nagyon örülök, hogy elindíthatom Twitter-oldalamat. Köszönöm mindazoknak, akik lesznek oly kedvesek, és a követőim lesznek.” – írta az elnök első posztjában. Ja, és a végére odabiggyesztette monogramját is. A második bejegyzésben tudatta az érdeklődőkkel, hogy elfogadta a TF1 televízió meghívását; Sarkozy várhatóan a legnézettebb esti hírműsorban jelenti be, hogy ismét részt vesz az elnökségért vívott harcban. (FRISSÍTÉS: valóban bejelentette. Szerinte Franciaország, Európa és az egész világ óriási válságban van, úgyhogy ha most nem indulna a választásokon, az olyan lenne, mintha a kapitány a vihar kellős közepén hagyná el hajóját.)

Az első két bejegyzés végén szerepel az NS betűkombináció, láthatóan ezzel kívánják megkülönböztetni, hogy melyek azok a posztok, amelyeket valóban Sarkozy ír, és melyek a stáb által kiküldött mondatok. Az esti tévéadás legfontosabb idézeteinél érthetően már nem szerepel az elnöki monogram.

A közvélemény-kutatások szerint a konzervatív politikusnak kisebb csodára lenne szüksége, hogy beérje szocialista riválisát (igaz, az áprilisban-májusban sorra kerülő választás kampánya még csak most kezdődik); a Twitteren viszont várhatóan hamar utoléri fő ellenfelét: a – naponta 10 új tweetet kilövő – Francois Hollande 150 ezer követővel rendelkezik, míg Sarkozy egyetlen nap alatt 60 ezres táborra tett szert.

Az elnökjelölteknek van kitől tanulniuk: a politikusok közül az egyik legnagyobb Twitter-gurunak Barack Obama számít (követőinek száma több mint 12 és fél millió), de rendszeresen üzen híveinek Hugo Chavez venezuelai elnök, Dubaj sejkje, az ausztrál miniszterelnök és a Dalai Láma is.