Legfrissebb

Janicki 500m user Twitter
Forrás: twitter

Ne vigyük túlzásba a csiripelést!

Túl sok időt nem érdemes egy-egy alkalommal a twitterezésre fordítani. Ezt nem a Facebook vagy más konkurens közösségi oldal illetékese jelentette ki, hanem a Twitter egyik vezetője.

Érdekes szavak hagyták el a Twitter egyik alapítójának száját. Mindenféle vállalati PR-érdeket ignorálva azt bírta mondani, hogy szerinte nem egészséges túlzásba vinni a Twittert-használatot.

Biz Stone (forrás: Joi Ito / flickr)
Biz Stone (forrás: Joi Ito / flickr)

Most, amikor a mikroblog-szolgáltatásnak már 500 milliónál is több regisztrált tagja van (de erről majd később), Christopher „Biz” Stone azt mondta: ő nem kívánja, hogy bárki is órákig bújja a Twittert, mert ilyen sokáig tevékenykedni a site-on már egyáltalán nem egészséges. Stone azon négy ember egyike, aki 2006-ban megalapította a mikroblogot, és ma is kreatív igazgatóként dolgozik a cégnél, tehát nem kis szerepe van a világ egyik legfontosabb online felületének létrejöttében.

És Biz Stone most sem bolondult meg, sőt azt mondja, természetesen örül neki, hogy sokan használják a site-ot, és szeretné, ha a userek gyakran látogatnának a mikroblogra, de szerinte amikor belép az ember, nem érdemes túl hosszasan az oldalon időzni. Sokan ugyanis azt mondják, függőséget okoz számukra a twitterezés, és naponta akár 10-12 órán át is fent vannak a site-on. Stone elmondta: ő maga ha ellátogat egy weboldalra, és megtalálta az információt, amit keresett, netán új ismeretre tett szert, akkor utána továbbáll. Szerinte „nem valami egészséges” hosszú órákat eltölteni egy adott felületen.

Hogy mennyi az átlagos időtartam, amennyit egy-egy user tweetek olvasgatásával és küldözgetésével tölt el, azt nem tudjuk, de hogy nagyon sokan használják az oldalt, az tény: február 22-én regisztrált az 500 milliomodik user.  (Ha valakit érdekel: Piotr Janickinak hívják az úriembert.) Másodpercenként 10-13 felhasználó csatlakozik az oldalhoz; és ha hihetünk a Twopcharts.com előrejelzéseinek, akkor körülbelül 100 nap múlva, június elején már 600 millió profil lesz a site-on.

Más kérdés, hogy ez nem az aktív felhasználók száma: a rendszeresen tweetelők nagyjából 100 millióan lehetnek.