Legfrissebb

Kínai google
Forrás: ITB

Engedett Kínának a Google

Tegyük gyorsan hozzá: meg nem is! A keresések automatikus Hong Kong-i átirányítását megszüntetik, de csak az automatikus részét: ezentúl minden egyes keresésnél a felhasználó megerősítésére lesz szükség, igaz, ehhez egy klikk elég az átmeneti képernyőn bárhol.

Kompromisszumot kötött Kínával a Google. A viszony azóta mérgesedik, mióta az év elején szervezett hackertámadást észleltek, és akkor durvult el, amikor megszűntették a keresési cenzúrát, amellyel a politikai elit kedvében kellett, hogy járjanak. Azóta a cenzúra nélkül működő Hong Kong-i Google-re irányítják át a Kínából induló kereséseket – vagyis irányították, egészen eddig, ugyanis az ország befenyített. Ha nem felejtik el gyorsan a trükköt, elveszik tőlük a liszenszet, azaz egyszerűen nem működhetnek tovább ott – üzente meg a kommunista kormány a komoly kínai érdekeltséggel rendelkező vállalatnak.

Lehet, hogy már nem sokáig marad ott
Lehet, hogy már nem sokáig marad ott
Úgy döntöttek tehát: megszűntetik az átirányítást, de hogy ne is engedjenek teljesen Kínának (amely ország azóta beizzította saját cenzúráját, amely sok esetben ráadásul használhatatlanná teszi a keresőt), egy átmeneti oldalra („landing page”) juttatják a klikkelőket, aki erre kattintva jut el a Hong Kong-i kerülőútra, végül pedig a cenzúra nélküli találatokhoz. A cég reméli, hogy ez – azaz az, hogy végső soron a felhasználó beleegyezését kérik az átirányításba - még belefér, és maradhatnak Kínában. Erre azonban nincs garancia.

A lépést ráadásul kicentizték: egy nappal a tartalomszolgáltatói liszensz (Internet Content Provider, ICP) lejárta előtt jelentették be a változtatást. Ha ezt nem hosszabbítják meg, a google.cn mint kereskedelmi célú oldal lekapcsolható, azaz a cég teljes kínai jelenléte értelmét veszti. Az ügyben megszólaló alkalmazott, David Drummond egyébként a hangját hallató kínai közösségre hivatkozott blogján; szerinte nagyon sokan ellenezték volna, ha visszatérítik őket a kínai cenzúrára. A vállalat közben bejelentette, hogy kedden benyújtják az új ICP-kérvényt, és hogy a lépéssel szerinte rendeződik a helyzet.

Drummond szerint ezzel betartják saját cenzúraellenes elkötelezettségüket és a helyi törvényeket is. A lényeg, hogy szabadon áramoljon az információ. A Google-nek egyébként nagyon fontos Kína, még úgy is, hogy csak a lakosok harminc százaléka rendelkezik internet-hozzáféréssel, és az ő kétharmaduk is a helyi Baidu keresőt használja. Amelyet egyébként meg sem próbálnak legyőzni, inkább a zenetárukat és a térképszolgáltatásukat fejlesztik a jövőben – mondják a szakértők.