Menedzser-életmód

Sharp szerint a
Sharp szerint a
Forrás: thedesignblog.org

Csokifon a Sharptól

Japánban kész őrültek háza várható decemberben a mobilpiacon. A gyártók ekkorra készülnek el menőbbnél menőbb modelljeikkel, mint ahogy a Sharp is, mely cég ezúttal egy tábla csokira megszólalásig hasonlító mobillal rukkolt elő.

A japán Sharp a mobiltelefonokhoz kiegészítőket gyártó Q-pot vállalattal fogott össze, hogy csokifonjukat megjelentethessék az NTT Docomo helyi szolgáltató téli kínálatában. A csokoládés asszociáció rendkívül találó, már most borítékolható, hogy a tábla csokira emlékeztető telefon siker sztori lesz a karácsonyi lázban égő japán fogyasztói piacon.

Sharp szerint a
Sharp szerint a

Az SH-04B modell hivatalosan kétféle változatban jelenik meg valamikor december hónap folyamán. Az egyik típus karakteresebb, férfiasabb; ezt hangsúlyozza fantázianeve is, azaz: Melty Bitter. Ennek dizájnja és külleme a barna különböző árnyalataival játszik, tehát egyértelmű párhuzamot von a standard táblás csokoládékkal.

A másik modellel nyilván a pink-mániás nőket akarták megcélozni – más magyarázatunk ugyanis nincsen a rózsaszín csokira. Ez a Melty Strawberry nevet kapta és tényleg impozáns külseje van, de ha ragaszkodtak volna a tervezéskor alapul vett asszociációs sík szigorú követéséhez, akkor talán inkább egy fehércsokis telefonnal rukkoltak volna elő. Az SH-04B pink változata így kissé életidegennek tűnik, bár egy női kacsóban egész biztosan jobban mutat, mint a tervezőasztalon.

Ami az SH-04B specifikációját illeti, a készülék 3 inch-es WVGA ASV kijelzőt kapott, melynek hátulján egy 8 megapixeles kamera figyel. A telefon menürendszere teljes mértékben illeszkedik a külcsínhez, ergo: variációk sokasága csokoládéra - még a képernyővédők is kakaómasszaként folydogálnak előttünk. Talán az extrák közül még annyi lehet fontos, hogy digital TV tunert építettek a mobilba és a legjobb, hogy mindennek tetejébe még totálisan vízálló is a kicsike.

A limitált példányszámban megjelenő mobilból 13 ezret gyártanak, forgalmazását elsősorban a japán mobilpiacon tervezik.