Az Egyesült Államok gazdasági mutatói az utóbbi hónapokban nem festenek túl rózsás képet – a munkaerőpiaci adatok olyan gyengék voltak, hogy Donald Trump elbocsátotta a Statisztikai Hivatal vezetőjét. Egyetlen kiemelkedő pont maradt: az MI-adatközpontok építési hulláma. A mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése brutális számítási kapacitást igényel – nemcsak a modellek tanításakor, hanem már a válaszadáshoz, az úgynevezett „inferencia” során is. Ennek kiszolgálására hatalmas beruházások indultak meg világszerte.
A nagy tech cégek közül az Apple inkább kimaradna ebből a buliból, míg a Google, a Meta, a Microsoft és az Amazon eszeveszett ütemben költenek. A WSJ adatai szerint a „Magnificent 7” techóriás összesen 102,5 milliárd dollárt tolt be tőkeberuházásba – ennek túlnyomó része MI-infrastruktúra. Ez már most meghaladja a 2000-es évek eleji telekommunikációs beruházások GDP-arányos csúcsát.
A helyzet kísértetiesen hasonlít a 90-es évekbeli telekommunikációs, vagy a 19. századi vasútépítési boomra, amelyek hatalmas válságokba torkolltak. A közös pont: túl sok beruházás túl gyorsan, a kereslethez képest előreszaladva. Igaz, ezek a beruházások hosszú távon nem voltak feleslegesek, az infrastruktúrát végül kihasználták, de akik közben tönkrementek, azoknak ez sovány vigasz.
Az igazán nyugtalanító kérdés most az: miből finanszírozzák ezeket a beruházásokat? A válasz: részben saját bevételekből, kötvénykibocsátásból és részvényeladásokból – ezek önmagukban nem túl kockázatosak. De egyre nagyobb szeletet hasít ki egy sokkal sötétebb szegmens: a privát hitelezés.
A privát hitelalapok úgy működnek, mint a magántőke, csak épp hitelekkel. Az utóbbi években ez a szektor a semmiből vált a pénzügyi rendszer egyik legfontosabb szereplőjévé. Ráadásul ezek az alapok gyakran banki forrásból finanszírozzák magukat. Míg 2013-ban az amerikai bankok hiteleinek csak 1 százaléka ment ilyen szereplőkhöz, ma már 14 százalék. Vagyis: ha ezek az alapok bedőlnek, a bankrendszer is sérülhet – hasonlóan a 2008-as válsághoz.
És itt jön a következő réteg: az életbiztosítók is masszívan jelen vannak a privát hitelek piacán, sőt, sokan már gyakorlatilag úgy működnek, mint bankok. Egy friss tanulmány szerint a biztosítók kitettsége ma már nagyobb a kockázatos vállalati hitelekben, mint amennyi 2007-ben a lakáshitelekben volt. Ez a párhuzam több mint aggasztó.
Összeállt tehát a lehetséges válság receptje: egyetlen szektorba áramlik egyre több hitel, méghozzá egyre kevésbé átlátható formában. A hitelezők között ott vannak a rendszer szempontjából kritikus szereplők: bankok és biztosítók. És mindehhez társul egy grandiózus vízió, miszerint az MI minden korábbinál nagyobb gazdasági forradalmat hoz majd el.
A kérdés nem az, hogy valóban elhozza-e, hanem az, hogy mi történik akkor, ha mégsem, vagy ha túl korán számoltak vele. A történelem azt mutatja, hogy a „túl korai” beruházások is hasznosak lehetnek hosszú távon, azonban rövid távon csődöket, tőkepiaci összeomlást és pénzügyi pánikot hozhatnak. És ha a bankok, biztosítók és más hitelezők nem készülnek fel erre, könnyen újraírhatják a 2008-as forgatókönyvet.
Ahogy Jamie Dimon, a JP Morgan vezére fogalmazott: „A privát hitelezés lehet a következő pénzügyi válság gyújtópontja.” A zene még szól, de talán most kéne először leülni, mielőtt újra elsötétül a terem.
